Sokat gyűjthet a gyerekének, impozánsak is a babakötvényadatok

A magyarok egyre nagyobb mértékben gyűjtögetnek a gyerekeiknek, nem véletlenül, a babakötvény rendre a legkedvezőbb feltételű állami konstrukció. A Kincstári Start-értékpapírszámlák száma idén már átlépte a 400 ezret, a babakötvény-állomány pedig meghaladta a 400 milliárd forintot – közölte a Grantis a Magyar Államkincstártól kapott adatokra hivatkozva.

Tavaly több mint 2700 fiatal vehette fel a neki szánt megtakarítást. Az átlagos kifizetések mértéke meghaladta az 1,5 millió forintot. A számlák száma tavaly nyár óta – amikor még csak 360 ezer számla volt – több mint 10 százalékkal emelkedett, tavaly összességében 119 milliárd forinttal növekedett a gyerekek Start-számláin tartott megtakarítások állománya.

Mint emlékezetes, tavaly óta évi 1,2 millió forintban maximalizálták a Start-számlára való befizetés lehetséges mértékét. A kincstár adatai alapján tavaly 4766 gyermek részére élt a család a maximális befizetés lehetőségével. Bár az összeg nagyságára való tekintettel ez is szép szám, a számláknak ugyanakkor csak az 1,2 százalékát érintették az ilyen magas befizetések.

A konstrukció továbbra is nagyon előnyös, a tavalyi rekordmagas 20,6 százalékos kamat után idén februártól a legtöbb babakötvény-sorozat már csak 6,7 százalékon kamatozik (mindez az infláció csökkenése miatt van így).

A babakötvény ugyanis inflációkövető állampapír, az éves átlagos infláció pedig a 2023-as 17,6 százalékról 2024-ben 3,7 százalékra csökkent (viszont vélhetően 2025-ben ismét magasabb lesz), a babakötvény a megelőző év átlagos inflációját fejeli meg 3 százalékos kamatprémiummal. További előny, hogy a befizetések után évi, legfeljebb 12 ezer forintos állami támogatás is jár hozzá.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!