Tíz éven belül öt dollárbilliomos is lehet a világon
Az Oxfam egyenlőtlenségi riportja szerint világ milliárdosainak vagyona 2000 milliárd dollárral (800 ezer milliárd forinttal) nőtt 2024 – írja a The Guardian. Ez azt jelenti, hogy naponta 5,7 milliárd dollárral nőtt a vagyonuk, ami háromszor gyorsabb növekedést jelent, mint 2023-ban. Ez alapján pedig egy évtizeden belül öt dollárbilliomos is lehet a világon, azaz olyan milliárdos, akinek a vagyona meghaladja az ezermilliárd dollárt. Összehasonlításképp: a magyar GDP 2023-ban 212 milliárd dollár volt.
A szegénységi küszöb alatt élők száma ugyanakkor szinte semmit nem változott 1990 óta. Számuk lassan eléri a 3,6 milliárd főt, ami a világ lakosságának 44 százalékát jelenti. A jelentés szerint minden tizedik nő mélyszegénységben él. Az Oxfam szerint a szegénység felszámolása gyakorlatilag megállt, miközben a mélyszegénységet háromszor gyorsabban lehetne felszámolni, ha csökkentenék a világban az egyenlőtlenségeket.
A világ milliárdosainak száma 204 fővel nőtt tavaly, így számuk már 2769 fő, vagyonuk együtt pedig egy év alatt 13 billió dollárról 15 billió dollárra nőtt. A világ 10 leggazdagabb emberének vagyona naponta átlagosan 100 millió dollárral nőtt, Donald Trump megválasztásának hírére még nagyobbat ugrott a vagyonuk. A Forbes listája szerint a világ leggazdagabb emberei jelenleg a Tesla-tulaj, a Trump-adminisztrációban miniszteri pozíciót betöltő Elon Musk, az Amazon-alapító Jeff Bezos és a Facebook-alapító Mark Zuckerberg.
Magyarországon is jelentősen nőtt a leggazdagabbak vagyona az elmúlt évben, az ötven leggazdagabb magyar becsült vagyona összesen eléri a 8,5 ezermilliárd forintot. Közülük a leggazdagabb Mészáros Lőrinc, aki egy év alatt megduplázta a vagyonát, így már 1241,8 milliárd forintos becsült vagyonnal rendelkezik.