
Tudta, hogy Ausztrália északon van, és Mongólia délen? Földrajzvizsgán nem biztos, hogy nyerő ilyet állítani, de a nemzetközi gazdaságtanban sokáig használatos volt a globális észak és a globális dél fogalma, előbbit akár fejlett világnak és utóbbit fejlődőnek is nevezhettük. Az elmúlt években azonban két egymást erősítő trend miatt megfordult „a gazdag Észak” és „a szegény Dél” szerepe Európában: a magas energiaárak és az újra csúcsra járó utazási kedv miatt már nem az északi és a nyugati országok az irigyelt gazdagok, akik húzzák a periféria országait, hanem a déliek húzzák a kontinens teljesítményét.
A Brandt-vonal
Bár a Carnegie szerint ideje lenne nyugdíjba küldeni a globális észak és globális dél kifejezéseket, nézzük meg, miről is van szó – már csak azért is, mert Narendra Modi indiai miniszterelnök India G20-as elnökségének központi célját úgy fogalmazta meg, hogy „szeretne hangot adni a globális dél prioritásainak is”. Akit érdekelnek az ilyen besorolások, rákereshet a fogalmakra, például a Willy Brandt német politikusról elnevezett Brandt-vonalra. Mindenesetre a globális észak nagyjából Észak-Amerika, Európa, Izrael, Japán, Dél-Korea, Ausztrália és Új-Zéland, míg a globális dél a „rest of the world”, vagyis Afrika, Latin-Amerika és a Karib-térség, valamint Ázsia nagy része.
Észak tehát a fejlett, a dél a fejletlen. Természetesen azonnal lehet kivételeket találni, ki gondolja azt, hogy az oroszországi Murmanszk fejlettebb, mint Rio de Janeiro, vagy ha országként fogalmazzuk meg, Koszovó aligha „északibb”, mint Chile. De tény, hogy az északhoz inkább illik a jólét és a fejlettség fogalma, mint a délhez. Az Európai Unióban is bevillanhat a kép: Németország, Hollandia, az uniós skandináv uniós tagok vagy az egykori EU-tag Egyesült Királyság hasítottak, ők fizettek a szegényebbeknek. A periféria, a déliek, vagyis a spanyolok, az olaszok, a portugálok, a görögök pedig lehúzták az átlagot, pénzügyi fegyelmezetlenség, nagy adósság, magasabb munkanélküliség jellemezte a csapatot.
Örök emlékképünk lehet az, hogy Németország megmenti Görögországot, ami miatt – ahogyan az lenni szokott adós és hitelező viszonyában – a görögök nagyon utálták a németeket. A megszokott „fejlett észak, szegény dél” emblematikus példája lehet Olaszország is, ahol az északi részek, például Milano és környéke szuper menő pénzügyi és divatközpont, Nápoly régiója viszont hagyományosan szegény. És persze mindig kell a kivételt erősítő szabály is: a Koreai-félszigeten azért kevesen gondolják azt, hogy az északi rész a vonzóbb, és nem a déli.
Jön föl a dél
És akkor az elmúlt években jött egy érdekes változás. A történet a koronavírus-járvány éveivel kezdődött, amikor 2020 és 2022 között sokkal kevesebbet utaztunk, mindenki kényszerűen visszafogta magát, pedig biztosan éhezett volna az addigra széleskörűen elérhetővé vált turisztikai élményekre.
Majd jött az orosz–ukrán háború intenzív szakasza, és nagyon megdrágult az európai energia. Részben azért, mert a geopolitikai bizonytalanság mindig emeli a szénhidrogének árát, részben azért, mert a Nyugat és Oroszország is konfrontálódott, az olcsó orosz gáz helyettesítésére szolgáló norvég, algériai, illetve a világ bármely részéről, például Katarból, az Egyesült Államokból vagy Nigériából érkező cseppfolyósított (LNG) földgáz sokkal drágább lett, mint az orosz.
Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ vezetője szerint ebből a két jelenségből egy korábban nem ismert hatás következett. Egyrészt az emberek, amikor már újra lehetett utazni, annyira kiéheztek az élményekre, hogy a világ lakosságának a kereslete érezhetően eltolódott a termékek helyett a szolgáltatások felé, és szívesebben költöttek élményekre és utazásra, mint árucikkekre.
2023-ban már nagyobb volt a globális turizmus bevétele, mint 2019-ben, pedig a járvány alatt tényleg voltak olyan remények, hogy az emberek tartósan is elgondolkodnak azon, mennyire érdemes repülőre ülni. Igaz, a World Tourism Barometer szerint azért utasszámban még csak közelítünk a korábbi csúcsszinthez. A cégek talán egy kicsit még mindig visszafogják magukat, a valós jelenléttel járó konferenciák, tárgyalások helyett jobban használnak videocsatornákat.
Ezzel párhuzamosan az energia nagyon drága lett Európában, emiatt az északi ipari központok versenyképessége vészesen leromlott.
Korábban megszoktuk, hogy Európában Németország az erős és Görögország a gyenge, mára viszont fordult a kocka: Németország szenved, miközben Portugália, Spanyolország, Görögország, Horvátország vagy épp Albánia hasít. Nem véletlen az sem, hogy kiket hagytunk ki a felsorolásból, turisztikailag kiemelkedően erős Olaszország is, de ott azért még vannak pénzügyi problémák. Nagyon erős a francia idegenforgalom is, de az egy olyan erős gazdaság, hogy nem a turisztikai szektor dominálja. Végül vannak olyan kisebb államok is, ahol hiába nagyon jelentős a turizmus az ország életében (például Montenegróban), olyan kaotikus a politikai helyzet, hogy a nagy elrugaszkodás elmaradt.
A vonzerő emelkedése persze összetett folyamat, Barcelona és Velence „őslakossága” nem bírja már az áradatot, az attraktív mediterrán helyeken akkorát robbantak az ingatlanárak, hogy sokszor kiárazták a helyieket. A digitális nomádok ellepték Dél-Európát, ezt nem biztos, hogy az is szerette, aki nem belőlük él, de a déli költségvetéseknek több lett a bevétele, a hiányok apadtak, a büdzsék kiegyenesedtek. Horvátország lett az unió éllovasa, a legjobban teljesítő kelet-közép-európai állam, de az unión kívül is vannak sikerek.

Az albán turizmus már nem csak vicc tárgya, pár év alatt 1 milliárd euróról 4 milliárd euróra ugrott a forgalom. Az pedig a magyar gazdaságpolitikának is elgondolkodtató lehet, hogy az albán deviza, vagyis a lek árfolyama hogyan változott. Ma egy lek 4,2 forintba, tíz éve még csak 2,2 forintba került: azaz a lek duplájára erősödött a forinttal szemben egy évtized alatt.
Magyarország: közepes osztályzat
És, hogy állunk mi ebben a folyamatban? Hát, közepesen. A turizmus nálunk is azon kevés ágazatok egyike, ami jobban teljesít, mint az ipar vagy az ipari beruházások. De azért bármennyire is szeretjük a Balatont, a Szigetet, vagy a Forma–1-es futamunkat, a magyar idegenforgalmi vonzerő az EU-n belül nem kiemelkedő, inkább az átlagos szint körül alakul.
A hivatalos közlések szerint 2024-ben közel 18 millió turista érkezett Magyarországra, a vendégéjszakák száma 6 százalékos bővüléssel 44 millióra nőtt. A szálláshelyek 1050 milliárd forintos, a vendéglátóhelyek 2005 milliárd forintos bevételt értek el 2024-ben, ami a megelőző évhez képest infláció feletti növekedés volt.
A globális gazdaságban a három nagy ágazat, vagyis a mezőgazdaság, az ipar és a szolgáltatások között a fejlettebb államokban egyre tolódik el az arány az agrárium felől az ipar, majd a szolgáltatások felé.
Magyarországon jelenleg nagy az ipar súlya, ez a mostani folyamatok során nem kedvező.
A turizmus súlyára a GDP-n belül pontos számot azért nem érdemes írni, mert nagyon eltérő az egyes kimutatásokban, hogy az adott statisztika milyen GDP-elemeket sorol a turisztikai bevételek közé. A vendég nemcsak megszáll és eszik, de nagyon sokféle helyi szolgáltatónál, közlekedésnél, boltokban, fodrásznál is költhet pénzt. A magyar turizmus részarányát a GDP-ben az EU 7 százalékra becsüli, de a magyar közlésekben a tovagyűrűző hatásokkal 13 százalékos adatot is lehet olvasni.
Azt azért lehet látni, hogy a világon van néhány ország, amelynek a GDP-je valójában egy az egyben megfeleltethető az idegenforgalommal. Aruba, a Maldív-szigetek, Makaó vagy a Seychelle-szigetek ilyen. A nagyobb államok között Grúzia, Kambodzsa és Dominika esetében is rendkívül magas a szám, de a már említett balkáni államok, Albánia, Horvátország, Montenegró esetében is a GDP ötöde körül lehet az idegenforgalom, pedig abban biztosak lehetünk, hogy a számlaadás a balkáni apartmanokat, felfújható gumicsónakot bérbeadó, de akár vattacukrot, kukoricát árusító embereknél eléggé esetleges. Az EU-ban egyébként hivatalosan is a horvát GDP-ben a legnagyobb az idegenforgalom aránya, de nyilván a görög, a ciprusi, illetve a máltai adat is kimagasló.
Érdekességképpen meg is fordíthatjuk a sorrendet. A világon ugyanis azért vannak olyan államok, ahová kevesen mennek el: vagy azért, mert kevés a látnivaló, de sokkal inkább azért, mert nincs biztonság. Szváziföld, Guinea, Togó, Dél-Szudán és Dzsibuti például gyéren látogatott, míg a legnépesebb államok között ketten lógnak ki nagyon erősen lefelé, Banglades és Nigéria egyáltalán nem mozgatja meg az utazni vágyók fantáziáját.
De vannak olyan nagy és sikeres államok is, például Lengyelország és Dél-Korea, ahova valamiért szintén nem igazán mennek a turisták. Európában szintén kevesen utaznak Moldovába, Fehéroroszországba, Koszovóba, Szerbiába és Írországba is – utóbbi azért valamennyire vonzó utazási célpont, de a magas GDP-hez viszonyítva a gyérebb idegenforgalom aránya az egyik legalacsonyabb az unióban.
Tartós vagy átmeneti trendről beszélünk? Majd meglátjuk, de a szolgáltatások és a turisztika térnyerése még folytatódhat. A Statista adatsora szerint a 2024-es 11,1 ezer milliárd dolláros globális turisztikai szektor más ágazatokhoz képest jobban bővülhet, 2034-re 16 ezer milliárd dollár az előrejelzés. Vagyis a dél még mindig teret nyerhet az északkal szemben, aztán minden változhat. Elképzelhető, hogy visszaáll az európai ipar becsülete, de az is, hogy úgy bedurran a globális felmelegedés, hogy már nem a francia Riviérára megyünk nyáron hűsölni, hanem Tromsøbe.