Kevés dolog pörög annyira, mint az italcsomagolások visszaváltása egy budapesti szombaton

2025. január 8. – 13:52

Másolás

Vágólapra másolva

Az elmúlt fél év alatt több mint egymilliárd műanyag palackot, fémdobozt és üveget váltottak vissza országszerte, azaz a MOHU csomagolásvisszaváltós rendszerének bevezetése óta legalább 50 milliárd forint bevételt hozott a cégnek az új rendszer. A MOHU adatai szerint a karácsony és újév közötti időszakban több napon is 10 millió felett volt a napi visszaváltások száma a MOHU adatai szerint. A MOHU továbbá kifejtette, hogy

  • Budapesten több mint 180 millió italcsomagolást vittek vissza a rendszer elindítása óta, Budapest mellett Debrecenben, Szegeden és Miskolcon váltottak még sokat vissza;
  • Pest megye az első a visszaváltók toplistáján, azt követi sorrendben Borsod-Abaúj Zemplén, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun, Győr-Moson-Sopron és Fejér megye.
  • A fővárosban a XI. kerület a legnagyobb visszaváltó;
  • Szombaton szeretnek a legjobban visszaváltani az emberek, kedden és szerdán a legkevésbé.
  • A vásárlók főként bolti utalványt választanak visszaigénylési módnak (több mint 40 milliárd forintot fizetett vissza erre a MOHU), 16 százalékuk pedig bankszámlára történő utalást kér. A gyermekkórházak részére 118 millió forint gyűlt össze visszaváltásból.

A MOHU hivatalosan az év elején, a gyakorlatban nyáron vezette be az üvegvisszaváltási rendszert, ami nem indult zökkenőmentesen, sokan láthattak a nem megfelelően működő automaták előtt kígyózó hosszú sorokat, bosszankodó embereket, akik nem tudják beolvasni a palackokon lévő kódot, esetleg olyan üzletet, ahol minden automatán „üzemen kívül” feliratot helyeztek el.

A cég korábban is közölte, hogy célja, hogy három év múlva az italcsomagolások minimum 90 százalékát visszaváltsák Magyarországon (becslések szerint évente több mint 3 milliárd csomagolás van forgalomban).

Az első hónapokban a nehézkesen működő üvegvisszaváltási rendszernek kialakult egy társadalmi következménye: a palackgyűjtés. Ennek lett az egyik következménye az is, hogy a MOHU meghúzott egy, tranzakciónkénti 5000 forintos határt is a visszaváltásban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!