Wachsler Tamás: Az Országház teljes megújulása nyolc-tíz évet vehet igénybe

2025. január 6. – 09:45

Másolás

Vágólapra másolva

Wachsler Tamás, a Steindl Imre Program vezetője volt az InfoRádió vendége, aki érdekes részleteket árult el arról, hogy az Országgyűlés miként költözik át az Agrárminisztériumba. A politikus ecsetelte, hogy az Országház teljes megújulása nyolc-tíz évet vesz majd igénybe, az egyik fő projekt a csövek és vezetékek, gyakorlatilag a fűtési és hűtési rendszerek teljes felújítása.

Az Országgyűlés munkája egy időre átkerülne az Agrárminisztérium épületébe, most az is kiderült, hogy Munkácsy Mihály híres, 13,5 méter hosszú és 4,5 méter széles olajfestménye, a Honfoglalás is kikerül az Országházból. A festményt jelenleg a Szépművészeti Múzeumban lehet megtekinteni, de az az elképzelésük, hogy

„az Agrárminisztérium épületében alakítunk ki egy olyan helyet, ahol méltó módon mutathatjuk be a képet”

– mondta Wachsler Tamás.

A kiállítótérben a fények, illetve a klimatikus viszonyok a kép hosszú távú megmaradását szolgálják. Az átmeneti költözésről szóló határozatot szilveszterkor hirdették ki a Magyar Közlönyben, a kormány 2025-2026-ra 5 milliárd forintot szán a rekonstrukciós munkálatokra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!