Ha öt évig Magyarországon marad az igénylő, kamatmentes lesz a munkáshitele

2024. december 19. – 13:29

Másolás

Vágólapra másolva

Januártól jön a munkáshitel, és több banknál lehet majd igényelni a kormány új vidéki otthonfelújítási hitelét – derült ki a Bank360.hu közleményéből. A portál által megkérdezett bankok többsége bevezeti az új hiteleket.

A munkáshitelt azok a 17 évesnél idősebbek és 26 évesnél fiatalabbak vehetik majd fel, akik nem jogosultak a Diákhitelre. Az új konstrukció azoknak szól, akik a középiskola után nem tanulnak tovább, és legalább heti 20 órában dolgoznak. A hitel maximális összege 4 millió forint, futamideje pedig 10 év. Ha az igénylő 5 évig Magyarországon marad, és dolgozik, akkor a munkáshitelt kamatmentesen veheti fel.

A gyerekvállalás ennél a hitelnél is kedvezményekre jogosítja fel az igénylőket, az első gyereknél két évre fel lehet függeszteni a törlesztést, és a második gyerek után is jár kedvezmény.

Emellett ott van a vidéki otthonfelújítási program, ami a Bank360.hu szerint nagyjából olyan lesz, mint az otthonfelújítási támogatás. A különbség az, hogy az új hitelt csak a jogszabályban meghatározott 2887 kistelepülésen élő gyerekes családok vehetik igénybe. Az igénylők a költségek legfeljebb 50 százalékának megfelelő, de maximum 3 millió forint összegű állami támogatást kaphatnak a felújítási munkálatokra, és felvehetnek maximum 6 millió forintnyi kedvezményes hitelt. Az is részt vehet a programban, aki legutóbb kapott támogatást, de nem merítette ki a 3 milliós támogatási keretet. A kamattámogatás ezúttal 3 százalékos lesz.

A kormány Új Gazdaságpolitikai Akcióterv néven olyan 21 pontos programot hirdetett, amelynek vannak a lakhatási válság enyhítését célzó elemei is. Bár a Fidesz imázsához tartozik a családok segítése és a fiatalok lakáshoz jutásának támogatása, az utóbbi években a lakás- és családpolitikai intézkedések egy része is hozzájárult az ingatlanárak felhajtásához, vagyis közvetve nehezítette a lakáshoz jutást. A kormány erre reagálna az új programmal és a lakástámogatási rezsim korábban bejelentett elemeivel is. A magyar lakhatási helyzetről itt írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!