Kiss Ambrus: Jövőre 50 milliárddal kevesebbet fizet be a főváros, mint amennyit a kormány kiszabott

2024. december 4. – 09:10

frissítve

Kiss Ambrus: Jövőre 50 milliárddal kevesebbet fizet be a főváros, mint amennyit a kormány kiszabott
Kiss Ambrus, Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója felszólal a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Városháza dísztermében 2024. október 30-án – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Budapestnek nem nagyon lesz pénze, erről beszélt Kiss Ambrus, aki főpolgármester-helyettesből lett kényszerűen a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója.

A Népszavának adott interjújában Kiss azt mondta, hogy a közgyűlés, a bizottságok dolgoznak, születnek döntések, „halad a szekér, ráadásul az úton is tudjuk tartani”. Hiába érkeznek egymás után a különféle ötletek a BKK Rendészettől az állatvédelmi központ létesítésén át a Nagykőrösi út felújításáig, a javaslatokból akkor lesznek valódi projektek, ha beépülnek a költségvetésbe. A jövő évi költségvetés vitáján dől el „mire, mennyi jut, honnan vegyük el az új ötletek árát”.

Kiss szerint azonban jövőre még kevesebb pénze lehet a fővárosnak. A fővárosi költségvetés

  • az iparűzési adóból és egyéb közhatalmi bevételekből 306 milliárd forint körüli összeget szed be,
  • a kötelező feladatok ellátására az államtól kapnak 37-38 milliárdot,
  • az egyéb bevételek viszont jelentősen csökkennek, 65 milliárd forintot várnak az idei 84 milliárdos terhez képest.

Az egyéb bevételek a térítési díjakból, szolgáltatások és ingatlanok értékesítéséből, parkolási díjakból és osztalékokból származnak.

Budapestnek hitellel sem is érdemes terveznie, hiszen a kormány az erre vonatkozó kérelmeinket nem hagyja jóvá. ha az inflációt figyelmen kívül hagyva az ideivel azonos működési kiadással számolnak, akkor is 15 milliárddal több a működési kiadási főösszeg, amivel a kormány megemelte a szolidaritási hozzájárulás összegét.

„A 412 milliárdos bevétellel szemben egy 424 milliárdos kiadási oldal áll, ha nem tervezünk semmilyen új beruházást, béremelést”

– mondja Kiss, aki szerint egyetlen megoldás van: az Alkotmánybíróság határozatát figyelembe véve nem a kormány által számolt 89 milliárd forintos szolidaritási hozzájárulással terveznek, hanem annyival, hogy a költségvetési egyenlet nullára jöjjön ki, vagyis 39 milliárd forinttal.

Ez 50 milliárddal kevesebb befizetést jelent az államkasszába a kormány által kiszabottnál.

A szolidaritási hozzájárulás miatt indított per következő tárgyalása januárban lesz, a főváros az alkotmánybírósági döntés után abban bízik, hogy meg fogja nyerni a pert.

Kiss elárult még néhány számot:

  • az ingatlanértékesítés idénre tervezett 13 milliárdos bevételéből elsősorban a rossz kamatkörnyezet okán alig 1 milliárd jött be, jövőre 8 milliárddal számolnak,
  • már csak két cége van a fővárosnak, amely képes osztalékfizetésre, a nagybani piactól és a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt.-tól együtt 6 milliárd osztalék jöhet 2025-ben,
  • a BKV-BKK finanszírozására 165,3 milliárd helyett 2025-ben 168,8 milliárd forint jut, de a jegyárak emelését nem tervezik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!