Vlagyimir Putyin aláírta a 2025-öt orosz költségvetést, amely annyit költ majd védelmi kiadásokra, mint eddig még soha: 13,5 ezer milliárd rubel, az állami kiadások 32,5 százaléka megy majd el erre a célra. A CNN cikke szerint ez úgy 3 ezer milliárd rubellel több, mint amennyit idén költött a hadseregre és egyéb védelmi kiadásokra az orosz kormány.
Oroszországban már az elmúlt két évben is folyamatosan emelkedtek a védelmi kiadások, amik az ukrán front mellett az orosz hátországban is éreztetik a hatásukat. Egyrészt kialakult egyfajta háborús keynesianizmus, a kormány a hadi költség felpörgetésével élénkíti a gazdaságot, ad munkát és magas fizetést sokaknak, ki is alakult egyfajta „háborús középosztály”.
Egyre inkább úgy tűnik viszont, hogy ez a háborús költekezés túlfűti az orosz gazdaságot.
Az éves infláció októberben 8,5 százalékon állt, a rubel – részben az amerikai szankciók hatására – gyengül, ami tovább hajtja az inflációt, mindezt az orosz jegybank pedig nagyon magas, 21 százalékos kamattal próbálja kezelni. Ez a túlfűtött állapot pedig egyre több elemző szerint összeomlással fenyegeti az orosz gazdaságot, főleg akkor, ha egyszer a kormány már nem akarja vagy nem tudja fenntartani a háborús élénkítést.