Először hagyta le a BYD bevétele a Tesláét
2024. október 31. – 08:37
Szerdán a BYD 201,12 milliárd jüan (28,24 milliárd dollár, vagyis több mint 10,6 billió forint) bevételt jelentett a szeptember 30-án zárult negyedéves időszakra, ami 24 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit – írja a CNBC. De ami ennél nagyobb hír: ez az összeg meghaladta a Tesla ugyanerre az időszakra jelentett 25,18 milliárd dolláros bevételét. Így 2024 harmadik negyedévére ebből a szempontból a kínai cég lett a világ elsőszámú elektromosautó-gyártója, bár az összehasonlítás nem tökéletes, mert BYD hibrideket is árul, szemben a Teslával, ami csak villanyautókat.
A BYD már augusztusban rekordszámú autót értékesített, a kínai cég eladásainak felét még a hibrid modellek teszik ki. Ha a profitokat nézzük, ott a Tesla még mindig vezet: nettó eredményben amerikai autógyártó július és szeptember között 2,18 milliárd dollárt ért el, ezzel ami 16,2 százalékkal növelte az egy évvel korábbi szintet. A BYD ugyanebben az időszakban 11,5 százalékkal, 11,6 milliárd jüanra növelte nyereségét. Hasonlóképpen, a Tesla továbbra is az élen áll az év eleji eladások tekintetében, 71,98 milliárd dollárral kissé megelőzve a BYD nagyjából 70,53 milliárd dolláros összbevételét.
A BYD hazai pályáján, vagyis Kínában is komoly versenytársa a Tesla a cégnek, szeptemberben a Model Y maradt a legtöbbet vásárolt akkumulátoros elektromos autó. A BYD Seagull típusa szorosan a második helyen végzett. A verseny a közeljövőben valószínűleg csak még élesebb lesz a gyártók között, mivel az Európai Unió által kivetett védővámok a héten léptek életbe, bár a legfrissebb hírek szerint még mindig folynak tárgyalások alternatív megegyezésről. Ez az EU-nak is érdeke lehet, mert a kínai válaszlépéssel rosszabb helyzetbe kerülhetnek az oda exportáló európai autógyártók.
A BYD térhódításáról itt írtunk bővebben.