30 milliárd forint jött be Tiborcz Istvánéknak adóalap-kedvezményből az elmúlt öt évben

2024. október 28. – 08:04

Másolás

Vágólapra másolva

30 milliárd forint körüli adóalap-kedvezményt realizált Orbán Viktor vejének, Tiborcz István cégcsoportjának központi vagyonkezelője a 24.hu gyűjtése szerint. Varga Mihály pénzügyminiszter nyolc éve, egy adótörvény-módosító csomag részeként tett javaslatot arra, hogy a hazai vállalkozások a műemlék épületek és a helyi védelem alatt álló ingatlanok felújításánál a beruházási érték kétszeresével csökkenthessék az adóalapjukat.

Ezt a lehetőséget használta ki Tiborcz ingatlanos cégcsoportja.

Tiborcz központi vagyonkezelője, a BDPST Ingatlanforgalmazó és Beruházó Zrt. (ennek a cégnek a kreatív igazgatója Orbán Ráhel, a kormányfő lánya) 2019 és 2023 között 48,4 milliárd forint nyereséget termelt. A közgyűlési határozatokról készült jegyzőkönyvek alapján 5,5 milliárd forint osztalékot tettek zsebre, de, ahogy a 24.hu írja, eközben a költségvetésbe egyetlen fillér társasági adót (tao) sem fizettek be. A cégnél öt éve folyamatosan sikerül nullára kihozni a fizetendő összeget, és ugyanez zajlik szinte a teljes cégcsoportnál. A zrt.-nek múlt év végén 16 kapcsolt vállalkozása volt, és a mérlegek tanúsága szerint a nyereséges cégek közül szinte mindegyiknél lenullázták a társasági adót.

Kivételes eset volt a Gellért Hotelt birtokló Geraldton Invest Zrt., amely 2022-ben a közel 25 milliárdos nyereség után kicsit kevesebb, mint kétezreléknyi adót, 44 millió forintot befizetett. Sokszor a pármilliós tételekért is lehajoltak: a BDPST – Serbia Zrt.-nél például az egyetlen nyereséges évben, 2022-ben 8 millió 759 ezres plusz keletkezett, amit éppen ennyi adókedvezmény átvételével ellensúlyoztak.

A 24.hu a BDPST-birodalomból hét műemlék épület és a köréjük szerveződő cégháló történéseit nézte át az elmúlt évek pénzügyi beszámolói alapján. Ez alapján számolták ki, hogy az erős állami hátszél, a tízmilliárdos közpénzes finanszírozás és az adóoptimalizálás révén eddig mintegy 30 milliárd forint adóalap-kedvezményt tudtak realizálni a Bukarestben is nézelődő Tiborczék.

Tiborcz István először 2019-ben került fel a 100 leggazdagabb magyar listájára, és 2023-ban a Forbes 50 leggazdagabbja közé, vagyonának jelentős részét a műemlékekből és hotelekből álló ingatlanportfólió adja. Azt, hogy hogyan teljesítettek Orbán Viktor családjának legfontosabb cégei tavaly, ebben a cikkben foglaltuk össze.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!