Mark Cuban amerikai milliárdos elmondta, milyen munkával próbálna sok pénzt keresni, ha most lenne fiatal

2024. október 27. – 17:21

Másolás

Vágólapra másolva

Mark Cuban amerikai milliárdos interjút adott a CNBC gazdasági portálnak, amelyben arról is beszélt, milyen munkával próbálna meg pénzt keresni, ha most lenne 16 éves.

Cuban az interjúban azt mondta: először megtanulná, hogyan írjon profin promptokat (parancsokat) az olyan mesterséges intelligenciával működő nyelvi modellek számára, mint az OpenAI ChatGPT-je vagy a Google Gemini. Ezután gyakorlásképpen elkezdené megtanítani a barátait és ismerőseit a promptok használatára, ezeknek ugyanis az iskolások is hasznát veszik a beadandóik megírásakor.

Mikor már a barátainak megtanította, hogy kell profin promptokat írni, Cuban elmenne „a vállalkozásokhoz, különösen olyan kis- és középvállalkozásokhoz, amelyek még nem értik a mesterséges intelligenciát”, és őket is megpróbálná megtanítani profin promptolni – természetesen pénzért. Cuban szerint nem számít, hogy valaki 16 éves, ezeknek a cégeknek a következő években szüksége lesz erre a tudásra, és fizetni is fognak annak megszerzéséért.

A CNBC szerint az Egyesült Államokban élő Z generációs fiatalok több mint felének van valamilyen mellékállása, amit a főállásuk, az egyetem vagy az iskola mellett végeznek. A lap szerint az AI prompt engineering – vagyis a mesterséges intelligenciával működő chatbotoknak adott parancsok kitalálása és fejlesztése – különösen jövedelmező lehetőség lehet a következő években.

A ZipRecruiter állásbörze adatai szerint az ezzel foglalkozó szakemberek Amerikában teljes állásban akár évi 130 ezer dollárt, átszámolva majdnem 50 millió forintot is kereshetnek. Ehhez a munkához ráadásul nincs szükség egyetemi diplomára, bárki végezheti, akinek megfelelő gyakorlata van, vagy megszerzett egy erre vonatkozó tanúsítványt. Prompt engineeringet oktató tanfolyamok Magyarországon is vannak, illetve sok külföldi tanfolyam interneten keresztül bárhonnan elérhető.

Mark Cuban 12 éves korában szemeteszsákok árusításával keresett valamennyi pénzt, később tinédzserként baseballkártyákkal, bélyegekkel és érmékkel is kereskedett. Egyetemistaként pultosként és táncoktatóként dolgozott, majd a diploma megszerzése után egy MicroSolutions nevű, szoftverek fejlesztésével foglalkozó startupot alapított. Ezt a céget 1990-ben adta el, majd Broadcast.com néven egy audio streaming szolgáltatást nyújtó új startupot alapított, amit 1999-ben 5,7 milliárd dollárért adott el a Yahoonak.

Azóta milliárdos, mostanában elsősorban egy online gyógyszertár üzemeltetésével foglalkozik, gyakran ad unortodox módon befektetési tanácsokat az interneten – a mémrészvények szárnyalásának idején megjelent az r/wallstreetbetsen is. Arról is ismerhető, hogy egészen tavaly decemberig ő volt a Dallas Mavericks nevű NBA-csapat többségi tulajdonosa, miután pedig a csapat kikapott a Celticstől az előző döntőben, végül az operatív irányításról is lemondott.

Egy nemrég megjelenő könyvében elárulta, hogy 1990-ben, amikor első cégét eladta, részegen felhívta az American Airlinest, és 125 ezer dollárért vásárolt tőlük egy repülős örökbérletet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!