Megjelent az AirBnb-szigorítás törvénytervezete, ami hagy egy hatalmas kiskaput a lakástulajdonosoknak

2024. október 22. – 09:36

Másolás

Vágólapra másolva

Társadalmi egyeztetés céljából felkerült a kormány honlapjára az AirBnb szigorítását célzó jogszabálytervezet. Akinek fontos meglátásai vannak azzal kapcsolatban, október 29-ig véleményezheti a szöveget.

A jogszabálytervezet nagyjából fedi azt, amiről Nagy Márton az elmúlt hetekben beszélt. Ennek az egyik része, hogy 2025. január elseje és 2026. december 31-e között Budapesten nem vehető nyilvántartásba új magánszálláshely.

Nyitottak viszont ebben egy hatalmas kiskaput, a javaslat szerint ugyanis mégis nyilvántartásba lehet venni új szálláshelyeket, ha a tulajdonos idén december 31-ig igényli azt. Ehhez a szolgáltatónak egy szálláshely-minősítő szervezet elektronikus felületén be kell fejeznie az önértékelését.

A másik módosítás szerint a magánszálláshelyek tételes átalányadója évi 38 400 forintról évi 150 ezer forintra nő azokon a településeken, ahol előző előtti évben legalább kétmillió vendégéjszakát töltöttek turisták és egyéb utazók. A többi településen marad a 38 400 forintos díj.

A Portfolio megnézte, ez milyen településeket érint, a legfrissebb adatok szerint kizárólag Budapestet, ahol évente több mint tízmillió vendégéjszakát töltenek el. Második helyen Siófok áll 1,12 millió, harmadik helyen Hajdúszoboszló 1,11 millió, negyedik helyen Hévíz 1,07 millió vendégéjszakával.

A Magyar Turisztikai Ügynökség szerint:

  • 2023-ban, egyetlen év alatt 32 százalékkal nőtt Budapesten azon szálláshelyek száma, amelyek fogadtak vendégeket;
  • tavaly év végén 13 ezer szálláshely működött 26 ezer szobával és összesen 58 ezer férőhellyel;
  • ez alapján Budapesten már több AirBnb-típusú szoba van, mint ahány szállodai szoba.

Az MTÜ vezérigazgatója az AirBnb-helyzetről egy elemzést is írt, az erről készül szemlénk itt olvasható.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!