A TV2 tulajdonosa ajánlatot tehetett a legnagyobb lengyel tévécsatorna megvásárlására

2024. október 17. – 11:43

Másolás

Vágólapra másolva

Vida József, a magyarországi TV2 többségi tulajdonosa ajánlatot tett lengyel TVN kereskedelmi tévécsatorna megvásárlására – írja a lengyel Newsweek. A lap szerint, ha sikerülne megvenni a csatornát, Vida azt a jobboldali ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) szolgálatába állítaná.

A TVN Lengyelország legnagyobb elérésű kereskedelmi tévécsatornája, aminek ezért nagyon nagy lehetősége van az ország közvéleményének alakításában. Most az amerikai Warner Media tulajdonában áll, a Financial Times azonban már augusztusban arról írt, hogy ők szívesen megválnának tőle.

A Newsweek szerint jelenleg három ajánlat van versenyben a TVN megvásárlására, amelyek közül egyet Vida József magyar üzletember adott be. Vida korábban különböző banki tisztségeket viselt, és ő szervezte a takarékszövetkezetek egyesítését a ma ismert Takarékbankba.

Vida egy vagyonkezelőn keresztül 2019-ben többségi tulajdonrészt szerzett TV2-t üzemeltető TV2 Csoportban. A csatorna azóta minden politikai témáról szigorúan a kormánynak kedvező megközelítésben számol be, legutóbb például egy adásban perceken keresztül azt mutatták, ahogy Magyar Péter szerintük az Európai Parlamentben vakarássza a péniszét.

A Newsweek cikkét először szemléző 444 felidézi, hogy a lengyel köztévé a PiS 2023-as választási vereségéig a párt szócsöveként működött, azóta azonban elvesztették médiaelérésük nagy részét. A jobboldali párt vezetése és a hozzájuk közel álló üzleti szereplők azóta igyekeznek hozzájuk húzó médiát építeni.

Amikor Vida József 2019-ben megvásárolta a TV2 Csoportot, sokan Mészáros Lőrinc vagyonát sejtették a háttérben. A Newsweek szerint a mostani ajánlat mögött igazából is Mészáros Lőrinc pénze lehet. A lengyel TVN vételára legalább 500 milliárd forint lenne, vagyis nehezen elképzelhető, hogy arra Vidának lenne pénze, de még Mészárosnak is a vagyona körülbelül felét erre kellene áldoznia.

A 444 megkérdezte erről a TV2-t, ahonnan azt írták: „TV2 Csoport nem kommentál piaci pletykákat és találgatásokat.” Megkerestük az ügyben azt a vagyonkezelő céget, amelyen keresztül Vida a TV2 többségi tulajdonosa, és az Opus Globalt is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!