A 2021-es szintre emelkedett vissza a magyarok fogyasztása idén augusztusban

2024. október 7. – 08:54

Másolás

Vágólapra másolva

Tavaly augusztushoz képest 4,1 százalékkal, idén júliushoz képest 0,8 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom idén augusztusban – írja a KSH adatközlése. Az év első nyolc hónapjában így csak 2,8 százalékos a növekedés, ami jelentősen elmarad a fizetések 10 százalék fölötti átlagos emelkedésétől.

Idén augusztusban:

  • az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben a forgalom volumene 7,5 százalékkal bővült;
  • a nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalma 2,9 százalékkal emelkedett;
  • a csomagküldő és internetes kiskereskedelem 6,1 százalékkal nőtt;
  • a benzinkutak forgalma 1,2 százalékkal csökkent;
  • a gépjármű-üzletek, és az alkatrészboltok eladásai 17 százalékkal csökkentek.

A mostani, átlagosan 4,1 százalékos növekedés azonban megtévesztő, mert 2023-ban ennél nagyobb mértékben esett vissza a kiskereskedelmi fogyasztás. Vagyis az idén augusztusi fogyasztás igazából csak 0,3 százalékkal haladta meg a három évvel ezelőtti, 2021-es átlagot.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter egy idén augusztusi interjúban a magyar gazdaság rossz teljesítményének egyik okaként azt jelölte meg, hogy a magyarok nem fogyasztanak eleget Magyarországon. Statisztikai nyelven: a kívántnál kisebb mértékben nő a hazai kiskereskedelmi forgalom.

Azzal, hogy a fogyasztás nem nő a fizetésekkel együtt, a magyar állam áfabevételei sem nőnek olyan mértékben, mint a kiadásai például a közalkalmazottak emelkedő fizetései miatt. A 444 nemrég hívta fel rá a figyelmet, hogy idén január és július között 495 milliárd forinttal kevesebb adót szedett be a magyar kormány áfaként, mint amennyit a költségvetés szerint tervezett volna, vagyis legalább ennyit bukott azon, hogy az emberek nem vásároltak annyit, mint amire a kormány számított volna tőlük.

Az erről szóló részletes cikkünket itt lehet visszaolvasni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!