Hetek óta késnek a csomagok a Packetánál, megrendelésdömping lehet a háttérben

2024. október 2. – 12:12

Másolás

Vágólapra másolva

Több olvasónk is jelezte, hogy hetek óta késnek a csomagjaik a Packeta csomagautomata-hálózatánál. Volt olyan, akinek a Temuról rendelt csomagja Kínából gyorsabban eljutott a magyarországi raktárba, mint onnan a budapesti csomagpontra. A küldemények hetekig a raktárban vesztegelnek, az ügyfélszolgálat pedig nem reagál a megkeresésekre, írták olvasóink.

A Népszava szerint a Temu online piactér és a használt ruhákat kínáló Vinted alkalmazás felől érkező megbízásdömping okozhatja a logisztikai gondokat a cseh cégnél. A lap úgy tudja, hogy a Packetának minden Temutól érkező csomagot át kell vennie, más csomagautomatás cégeknél viszont van felső határ, ha a vállalat kapacitása már nem bírja a beérkező megbízásokat.

A Népszavának küldött válaszában a Packeta megerősítette, hogy a csomagdömping okozza a fennakadásokat. A cég hozzátette, hogy az elmúlt hónapokban szorosabbra fűzte együttműködését egy ismert, távol-keleti webáruházzal (feltehetően a Temu), és az emiatt megnövekedett kezelendő csomagmennyiség új kihívásokat hozott.

A Packeta a túlterhelésről Facebook-bejegyzésben tájékoztatta az ügyfeleit.

„Az elmúlt időszakban megnövekedett csomagmennyiség új kihívásokat hozott számunkra, de cselekszünk a megoldás érdekében”

– írta a cég a posztban. A Packeta elnézést kért a kellemetlenségekért, és az ügyfelek türelmét kérte. A cég hozzátette, hogy a probléma megoldása érdekében megnövelték a leterhelt automaták kapacitását, ideiglenes hétvégi kiszállítást indítottak, több körös kiszállítást vezettek be, és bővítették a csomagpont-hálózatukat.

A logisztikai gondokkal kapcsolatban mi is megkerestük a Packetát. Megkérdeztük, hogy a Temuról érkező megrendelésdömping okozza-e a fennakadásokat, megérkeztek-e a csomagok, és rákérdeztünk az ügyfélszolgálatról érkezett panaszokra is. Amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.

A Packeta csomagpont-hálózata sokat bővült az utóbbi időszakban, mert a cseh céget is tulajdonló befektetői konzorcium nyáron megvette a Foxpostot. A konzorciumban a CVC Capital Partners és az EMMA Capital Group társult. Ezzel létrejött Magyarország legnagyobb csomagautomata-hálózata, az ügyfelek több mint 3 ezer átvevőhelyet és közel 1400 csomagpontot használhatnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!