1 százalékos felajánlás: Mészáros Lőrinc alapítványa nem volt népszerű, a Felcsúti Utánpótlást 43-an támogatták

2024. szeptember 20. – 07:39

Másolás

Vágólapra másolva

A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványt idén 43-an támogatták adójuk 1 százalékával, összehasonlításképp: a Társaság a Szabadságjogokért civil szervezet csaknem nyolcvanszor ennyi felajánlást kapott – írja a Népszava. A Mészáros Lőrinc elnöksége alatt, Orbán Viktor falujában működő labdarúgás-utánpótlással foglalkozó alapítvány így 721 ezer forinttal lett gazdagabb.

Múlt héten került fel a NAV honlapjára, melyik civil szervezet mennyi pénzt kapott a tavalyi 1 százalékos felajánlásokból.

A Népszava összesítése szerint hasonlóan kevesen, 42-en támogatták a Fidesz első számú elitképzőjét, a közpénzmilliárdokkal alaposan megtámogatott Mathias Corvinus Collegium Alapítványt. Öt támogatóval kellett beérnie a Schmidt Máriához, a Terror Háza Múzeum főigazgatójához kötődő Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítványnak. A békemeneteket szervező Civil Összefogás Fórum (CÖF) 1 millió 780 ezer forintos támogatást kapott 148 felajánlótól.

Arról mi is beszámoltunk, hogy a lista élén a Partizán végzett, amit közel 37 ezren támogattak. A cikk elején említett TASZ-nak 3367-en ajánlották fel 1 százalékukat, ezzel 43 millió 780 ezer forintot kaptak. A Transparency International Magyarország 329 felajánlótól közel ötmillió forinttal lett gazdagabb. A Magyar Helsinki Bizottságot 695-en támogatták, összesen közel nyolc és fél millió forinttal. Az Iványi Gábor vezetésével működő Oltalom Karitatív Egyesületet ennél is többen támogatták: 9921-en adták nekik adójuk 1 százalékát, ezzel 107 millió 843 ezer forintot kaptak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!