A leggazdagabb magyar 10 ezer milliárdos brazil kötvényes cégei: pénzmosás, trükközés vagy balekság szokott állni emögött

Mint arról elsőként a G7 beszámolt, egy rejtélyes magyar vállalkozó (T. János György) papíron tizenötször gazdagabb, mint Mészáros Lőrinc. A sztori hitelességét ugyanakkor eléggé megkérdőjelezi T. János György előélete, amelyről a Privát Kopó írt részletesen. A cikkben gazdasági bűncselekmények, zavaros ügyek, guineai útlevél és hasonló történetek szerepelnek. A 444 pedig igen alaposan feltárta T. János György magyar cégügyi előzményeit, hát, az sem éppen a legtisztább.

Mi jogászok és offshore-szakértők, így az Offshore halála című könyvet író, Brother Layman néven publikáló, anonimitását őrző szakember segítségével azt próbáltuk feltárni, hogy egyáltalán milyen megfontolások állhatnak a különös ügy hátterében, milyen esetekben van értelme felturbózni egy cég tőkéjét.

Miért pakol valaki ekkora vagyont cégekbe?

Az ügy lényege röviden az Opten cégregiszterben is nyomon követhető. Adott két magyar cég, vagyis a Donor Zrt. és a Brasil Államkötvény Hasznosító Zrt., ezekben a cégekben van az állítólagos gigantikus vagyon. Az elsőnek 4532 milliárd forintos saját tőke mellett 2002 milliárd forintnyi hosszú lejáratú kötelezettsége volt tavaly év végén, a másodiknak pedig 5100 milliárd forint saját tőkéje és 1857 milliárd forint kötelezettsége. A cégek vagyonát valamilyen brazil állampapírok testesítik meg, amelyek a G7 cikke szerint 2036-os lejáratúak. Nem láttuk az állampapírokat, illetve, bár kerestük, nem értük el és nem ismerjük az ügy főszereplőjét sem. Ezért a szakértőink segítségével inkább csak az ilyen, gigantikus vagyonnal felbukkanó cégek hátterének elméleti lehetőségeit vizsgáljuk.

Azért fogalmazzunk úgy: nem tartjuk nagyon valószínűnek, hogy 2036-ban, amikor a brazil állampapírok elvileg lejárnak, egy magyar vállalkozó a világ egyik leggazdagabb embere lesz. Ha kerek 10 ezer milliárd forinttal számolunk a könnyebb érthetőség kedvéért, az is közel 30 milliárd dollárnyi összeg. Összehasonlításképp: pár hete ennek az összegnek a kétharmadát, 21,7 milliárd dollárt egy nap alatt bukott el Elon Musk, és még úgy is maradt 240,5 milliárdja.

Első körben azonban ne foglalkozzunk azzal, hogy a korábban magyar, szlovák, guineai, majd máltai lakcímmel is felbukkanó világpolgár, vagyis T. János György cégeiben található kötvények valósak és értékesek-e, vagy hamisak és/vagy értéktelenek. Csak tegyük fel a kérdést, hogy miért kell őket egyáltalán cégekbe bepakolni. Ennek legalább három oka lehet.

1. Az első, a legjóhiszeműbb magyarázat szerint, T. János György meg van győződve arról, hogy 2036-ban iszonyú gazdag lesz, van hátra az életéből addig 12 átlagos, majd 30 hipergazdag év, meg szeretné nyújtani a jólétben eltöltött éveket. Vagyis azt gondolja, hogy a 2036-os nagy pénzeső előtt ő már erre a vagyonra felvehetne egy nagy hitelt, kisimíthatja az életszínvonalát, ezért cégekben mutatja fel a hitelképességét a fedezet segítségével.
2. Természetesen ez a magyarázat a második verzióban lehet rosszhiszemű is: ha nincs a sztoriban valódi vagyon, mégis úgy látszik egy bank számára, hogy egy magyar (tehát uniós) cégben ekkora tőke van, az hitelképessé teheti. Nincs előttünk ugyan az a bank, ami ezt a fedezetet elfogadja, de ha esetleg van egy jó banki kapcsolat, aki el akarja fogadtatni a fedezetet, ő később érvelhet azzal, hogy uniós cégbíróság által bejegyzett céget és vagyont látott.
3. És vannak az összetettebb pénzmosási gyanúk. A nevezett társaságok értéke papíron 10 ezer milliárd forint, ezzel valaki (például egy orosz nyersanyag-tulajdonos oligarcha, egy mexikói drogkartell vagy egy szélsőséges iszlám szervezet) tisztára moshat pénzt, például ha az adóhatóság azt látja, hogy az adott csoportok tagjai nem illegális forrásból, hanem egy kötvény hivatalos eladásából szereztek ekkora jövedelmet. Vagy ha később csencselnek egy ilyen értékű céggel, akkor ott már nem keletkezik új jövedelem, ha megmozdulna ennyi készpénz vagy számlapénz, hiszen a megvett cégben hivatalosan volt ekkora érték. Nem gondoljuk, hogy ebben az esetben erről van szó, részben azért sem, mert az összegek még az ilyen szervezetekhez képest is eszelősen nagyok, nem valószínű, hogy ennyit készpénzben el akarna szállítani valaki, vagy hogy lehetne találni olyan bankot, ami ilyen utalást elvégezne. Másrészt ha valaki ezen szervezetek pénzét mossa, más országokkal, más entitásokkal, más ügyvédekkel és saját bankokkal dolgozna.

A brazil kötvények

De vajon hogy juthatott egy magyar ember ilyen gigantikus összegű brazil állampapírhoz? Megint jelezni kell, hogy a konkrét történetet nem ismerjük, nem láttuk a papírokat, vagyis lehet, hogy majd egyszer kiderül, hogy a nevezett magyar magánszemély tényleg egymaga finanszírozza fél Brazíliát. De az biztos, hogy a brazil államkötvénnyel óvatosnak kell lenni,

korábban a „brazil kötvény” egy gyakori visszaélés jellemző elnevezése volt.

Erről maga a brazil kincstár is adott ki tájékoztatást, mert sokan éltek vissza állítólagos brazil államkötvényekkel, sőt, a hivatal 27 oldalas dokumentumban mutatott be hamis brazil állampapírokat.

A brazil állampapírokkal megvalósított korábbi csalások lényege az volt, hogy az interneten fillérekért lehetett hatalmas összegekről szóló brazil állampapírokat venni. Ilyen volt például a hírhedt LTN-bond, vagyis az úgynevezett Brazilian Letra do Tesouro Nacional. Az ügyek háttere is érdekes, Brazíliában az 1980-as években és az 1990-es évek elején a vágtató infláció következtében sorozatosan pénzreformra, leértékelésre, pénznemváltásra került sor. Maguk a pénzek elég könnyen összekeverhetők voltak, mert a fizetőeszköz neve cruzeiro, cruzado, majd a cruzeiro novo volt, végül 1993-tól a mostani pénz, a cruzeiro real.

Volt, hogy a pénzről levágtak három nullát, de olyan helyzet is adódott, hogy egyes kötvények tényleges névértékét brazil reálban 0,000000436-szeres szorzóval számolták át. Ez azt jelentette, hogy akinek korábban volt egymilliárd „fabatkája”, az csak 436 új fabatkát ért a soron következő devizában. Ezek az átváltások nagy kavarodásokat tudtak okozni mindenféle korábbi követelésben.

Megkerestük az ügy főszereplőjét telefonon, illetve egy, a cégregiszterben olvasható emailcímen, de nem sikerült beszélnünk vele. Ha sikerült volna, akkor az elsők között kérdeztük volna meg, hogy mi volt a forrása a mérhetetlen értékű brazil állampapírnak.

Jogászi oldalról

Abban eltérő volt a jogi szakemberek véleménye, hogy ennek a cégnek a magyar bejegyzése hogyan történhetett, hogyan nem indukált valamilyen vizsgálatot, amit akár a cégbíróság, akár az eljáró jogász kezdeményezhetett volna.

Az ugyanis látszik, hogy a cégbíróság a fent ismertetett adatokkal bejegyezte a cégeket, vagy később elfogadta a tőkeemeléseket, igaz, az nem látszik az adatokból, hogy a KELER Központi Értéktár Zrt. a részvénytársaságok részvényeit valóban megkeletkeztette-e.

Volt, akitől azt hallottuk, hogy az ügyfélnek egészen biztosan valamilyen történettel elő kellett állnia arról, miképpen jutott a felfoghatatlan vagyonhoz. Ezt mi nem ismerjük, de bármi lehet: valaki örökölt egy vityillót, és a padláson találta a papírokat, vagy egy örökös nélküli brazil milliárdos mindenét ráhagyta a magyar barátjára, aki annyi szépet mesélt neki a távoli Balatonról.

Sokszor az, aki ilyen papír közelébe jut, annyira szeretné azt gondolni, hogy megfogta az isten lábát, a csoda létezik (lásd Kósa Lajos és a csengeri örökösnő esetét), hogy minden racionalitásán túl hinni akar a papírok valódiságában. De akármi is történt, a céges vagyonhoz kellettek maguk a brazil állampapírok, vélhetően kellett egy könyvvizsgáló, aki felértékelte a vagyonelemeket, talán kellett egy hivatalos brazil dokumentum, úgynevezett apostille, amely hitelesítette nemzetközileg is a dokumentumokat, illetve szükséges volt egy hiteles fordítás.

Volt beszélgetőpartnerünk, aki felmentette a magyar jogászt, mert szerinte az eljáró jogász lehetőségei végesek. Vagyis annak, aki a vagyon rendelkezésre bocsátásáról szóló ügyvezetői nyilatkozatot ellenjegyezte, ügyvédként annyi a dolga, hogy ellenőrzi a személyi okmányait a nyilatkozónak, és pontosan azt foglalja nyilatkozatba, amit ő szeretne. Szerinte a jogásznak nem kell brazil dokumentum-szakértőnek lennie, a papírok megfelelőségét és azok valóságtartalmát ellenőriznie, ez a nyilatkozó felelőssége.

Más szerint ugyanakkor a kirívóan életszerűtlen összeg miatt az ügyvédnek, de a cégbíróságnak is bejelentést kellett volna tennie a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodájánál a pénzmosás elleni törvény szerint automatikusan és titokban, mint a banki compliance-es ügyek esetében.

Vagyis, bár természetesen sem a jogásznak, sem a cégbíróságnak nincsen nyomozói kompetenciája, azért ilyenkor lépniük kellene. Más viszont visszakérdezett, hogy ugye azért mi sem tartjuk túl életszerűnek, hogy valaki besétál egy ügyvédi irodába, majd az ügyvéd névtelen feljelentést tesz az ügyfele ellen. Van, hogy a könyvvizsgáló is visszaadja a megbízatását, nem írja alá az éves jelentést, de ha valaki a kliensei ellen büntető-feljelentést tenne, nem sok ügyfélre számíthatna a jövőben.

Balekok

Azt vélhetően senki nem gondolta, hogy az elmúlt időszakban a Donornak és a Brasilnak, vagyis a két cégnek volt több mint 10 ezer milliárd forint készpénze, vagy ennyi a bankszámláján, és valóban ellentételezték a papírokat. Inkább olyan ügylet képzelhető el, hogy valaki betette (apportálta) az értékes papírokat a cégbe, esetleg a cég cserébe későbbi kifizetést vállalt, váltót adott, vagy valami hasonló történt. Azt, hogy 10 ezer milliárd forint pénzmozgás lett volna a magyar pénzügyi rendszerben az ügy kapcsán, nyugodtan kizárhatjuk.

A magyar jogászok gyakorlatában visszatérő elem, hogy egy pórul járt ügyfél nagy magabiztossággal hoz egy papírt, amit „megbízható emberrel” cserélt el egy kisebb vagyonelemre. A háttérsztorik ilyenkor dédapai hagyatékokról vagy olyanokról szólnak, hogy a New York-i főrabbi rátette a kóserpecsétet, hogy az eredetileg még a náci Németországgal szemben fennálló követelés több százmilliárd dollárt ér.

Aki ennyire szeretne hinni a szerencséjében, hogy ilyen ügyekbe keveredik, az gyakran még akkor sem áll le, ha a felkért ügyvéd hivatalos papírt szerez, hogy a banki követelés kamu, a bemutatott állampapír nem létezik, és nincs a mai Németország által teljesíthető követelés.

A tapasztalatok szerint az ilyen ügyfél hajlamos azt hinni, hogy az ügyvédje is el akarja venni a szerencséjét, és inkább ügyvédet vált, mint hogy rögtön beismerje, hogy csőbe húzták. Olyan ez, mint amikor a nigériai csalók megígérik a gaboni olajminiszter vagyonának kimentését, és utána ezek a rendes, segítőkész emberek csak 1-2 ezer dollárt kérnek az ügyeik bürokratikus intézésére. Aki volt olyan balek, hogy bevette az eredeti mesét, annak a harmadik utalása után is nehéz elfogadnia, hogy átverték, akárhogyan is fordul a történet, ő pénzt nem fog látni.

Vagyonfelturbózással dollármilliárdos cégek

A szakemberek azonban azt mondják, hogy a nemzetközi jogi gyakorlatban előfordulnak olyan félprofi megoldások is, amit adott esetben tényleg jóváhagyhat egy auditor.

Három ilyet is hallottunk, de azt mindenki megjegyezte, hogy ahol gigantikus fedezetcsalás vagy pénzmosási előkészület zajlik, ott egyrészt nem 38 milliárd dollárról van szó, hanem inkább 38 millióról (persze az is elképesztő összeg), másrészt ott sem egy hol magyar, hol szlovák, hol guineai, hol máltai címmel rendelkező magyar magánszemély, nem egy magyar egyéni könyvvizsgáló és nem egy magyar ügyvédi iroda bonyolítaná az ügyet. Ekkora volumennél nyilván egy neves nemzetközi ügyvédi iroda járna el.

Vagyis akkor lehet, hogy a Máltán élő magyar üzletember, T. János György maga az áldozat? Minden lehet, bár ő nem tűnik baleknak, sok cég volt korábban a nevén, igaz, nem erősíti a történetét, hogy ezek között vannak felszámolt és kényszertörölt cégek is. Ráadásul ezzel a máltai címmel már szerepelt a 13,4 millió dokumentumot tartalmazó offshore-befektetésekről szóló adatbázisban, az úgynevezett Paradise-iratokban is.

Az általunk elért szakemberek mindenesetre érdekes történeteket meséltek arról, hogy a praxisukban milyen felturbózott tőkéjű cégeket láttak már. Az egyik a ritkafémes trükk. Adott egy ötvözet, amit a gyógyszeripar és a félvezetőipar használ, de a nagy tisztaságú anyagból évente csak 1-2 kilót vesz a világ. Ha valakinek van 30 tonnája az adott anyagból, azt egy neves labor felértékelheti és beárazhatja. A könyvvizsgáló jóváhagyja, mert tényleg ott van a fémötvözet, csak ez valójában soha nem lenne piacosítható. De van, aki erre a felturbózott értékre már ad hitelt.

A másik módszer a kriptó. Képzeljük el, hogy például kitaláljuk a Telexcoint, és kibocsátunk belőle 10 millió darabot, majd valamilyen platformon egyetlen ilyet eladunk egy beépített embernek 14 ezer dollárért. Utána már jöhet is a hivatalos pecsét, akinek 10 millió ilyen kriptója van, annak 140 milliárd dollárja lett. Természetesen soha senki nem venne még egyet sem belőle, de talán kimutatható a vagyon.

Végül a harmadik megoldás a követelés. Soha nem fog megtérülni, ha valaki megveszi egy felszámolás alatti cég vagy egy csődbe ment állam adóspapírjait, de ha valaki 500 millió dollárnyi egykori kötvényt, 0,1 százalékon, vagyis 500 ezer dollárért megvesz, lehet, hogy tud úgy trükközni, mintha neki később 500 millió dollárra lenne esélye.

Vajon van-e értelme ilyen felturbózott tőkéjű cégeket létrehozni? Ezt nem tudjuk, de volt már a világtörténelemben olyan, hogy banki tranzakcióra, esetleg késleltetett fizetésű olaj- vagy gyémántvásárlás biztosítékára használtak fel ilyen vállalkozásokat.

Magyarországon is voltak már nagyon vicces ügyek értékpapírokkal. A Globex-ügyben a nem létező ország, a virtuális Dominium of Melchizedek által kibocsátott részvényekkel is megbukott az elkövetői csapat. Hogy a mostani brazil papíros sztoriból mi sül ki, azt majd meglátjuk, de a gazdaglistákat készítő szerkesztőségekben valószínűleg nem kell készülni arra, hogy a lista elejét nagyon át kellene írni.