Egy nap alatt 21,7 milliárd dollárral lett szegényebb Elon Musk

2024. július 25. – 15:55

Másolás

Vágólapra másolva

A francia luxusipari cégcsoport, az LVMH alapítója, Bernard Arnault vagyona idén 20 milliárd dollárral, 187 milliárd dollárra csökkent, ezzel a korábbi első helyéről a harmadikra csúszott vissza a Bloomberg által összeállított, a világ leggazdagabb embereit rangsoroló listán.

A 75 éves üzletembernek azért továbbra sem kell a megélhetését féltenie, az elmúlt időszak veszteségei a vagyonának mindössze egytizedét emésztették fel, még mindig van 187 milliárd dollárja, amiből eléldegélhet. A Bloomberg elemzése szerint egyébként az LVMH romló teljesítménye annak köszönhető, hogy még mindig döcög a luxutermékek iránti kereslet, ami érzékenyen érinti a cégcsoportot, amihez többek között olyan márkák tartoznak, mint a Dior, a Givenchy, a Louis Vuitton és a Bulgari.

Bár idén összességében 11,5 milliárd dollárral tudta növelni a pénztárcája tartalmát, Elon Musk mutatta be az idei év eddigi legnagyobb pofára esését is: szerdán egy nap alatt 21,7 milliárd dollárral zuhant a Tesla alapítójának vagyona, miután az elektromos autógyártó kiábrándító negyedéves eredményeinek publikálása után a cég részvényei 12 százalékkal estek. Ez a botlás 240,5 milliárd dollárra csökkentette Musk vagyonát.

Aggódnia neki sem kell, még így is 37 milliárd dollárral előzi a második helyen szomorkodó Jeff Bezost, az Amazon tulajdonosát. Sőt, az is lehet, hogy a vagyonának állapota pillanatnyilag egyáltalán nem foglalkoztatja Muskot, a rekordveszteséget elkönyvelő napon ugyanis inkább előhúzta kedvenc témáját, és megint bedobta, hogy bármikor, bárhol megküzdene a Meta vezérigazgatójával, Mark Zuckerberggel. Amire Zuckerberg már reagált is, „tényleg megint ezt fogjuk csinálni?” – tette fel a költői kérdést.

Szintén nagy veszteséget könyvelhetett el idén a kínai Zhong Shanshan, ő 18 milliárd dollárral lett rövidebb, amivel veszélybe került a „Kína leggazdagabb embere” címe is, amit három éve tart.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!