A Talgóra bejelentkezett magyar vevőjelölt orosz kapcsolatait is vizsgálta a spanyol titkosszolgálat

2024. augusztus 28. – 11:25

Másolás

Vágólapra másolva

A spanyol kormány nemzetbiztonsági kockázatokra hivatkozva megvétózta, hogy a magyar kézben lévő Ganz-Mávag felvásárolja a Talgo vonatgyártót. Enne hátteréről közölt új információkat az El País. A lap azt írja, hogy a spanyol titkosszolgálat (CNI) 18 hónapja elemzi a lehetséges magyar vevőt, ami arra utal, hogy már jóval a márciusi ajánlattétel előtt megkezdték a vizsgálódást. Elsősorban a Ganz-Mávag konzorcium és az orosz Transmashholding kapcsolatát találták problémásnak. A spanyol kormány ez olyan rendelet miatt tudta megakadályozni az üzletet, amit a Covid és az ukrajnai háború miatt meggyengült cégek, vállalatok külföldi felvásárlása ellen hoztak.

A Talgo azért is lehet fontos a spanyoloknak, mert a cég olyan technológiával rendelkezik, amivel mozgatható nyomtávú tengellyel tudnak vonatokat gyártani. Ez lehetővé teszi, hogy a nagysebességű vonatok különböző nyomtávokon közlekedjenek és átlépjék az országok közötti határokat. A speciális technológia Oroszországnak is hasznára lenne az Ukrajna elleni háborúban, írja az El País.

A spanyol kormány az elmúlt hónapokban többször is nyilvánvalóvá tette, hogy nem lelkesedik a magyar cég ajánlatáért. Óscar Puente spanyol közlekedési miniszter márciusban azt mondta, mindent megtesznek azért, hogy elutasítsák a Talgo vonatgyárra vonatkozó magyar ajánlatot. A spanyol gazdasági sajtó szerint az volt a spanyol kormány elutasító álláspontjának egyik oka, hogy Orbán Viktort sejtik az ajánlat mögött, és úgy vélték, hogy a magyar konzorciumnak orosz kötődése is lehet.Májusban ráadásul a Škoda is beszállt a vonatgyártóért folyó versenybe, ennek pedig úgy tűnt, már a spanyol vezetés is jobban örült.

A Talgo a gyorsvonatok és az Intercity vonatok tervezésében, gyártásában és karbantartásában vezető cég, aktív Spanyolországban, Németországban, Dániában, Szaúd-Arábiában, Egyiptomban és Kazahsztánban. A cég fő részvényese a Trilantic magántőkealap, ami egy ideje ki akar szállni a cégből, vevőt keresve a részesedésére.

Erre a részesedésre csapott (volna) le a Ganz-Mavag Europe Zrt. A magyar cégnek két tulajdonosa van, 45 százalékban az állami befektetőcég, vagyis a Corvinus Zrt. és 55 százalékban a Ganz-Mavag Holding Kft., ami a Magyar Vagon Befektetési Vagyonkezelő Zrt. 100 százalékos tulajdonában van. Emögött a Solva II. Magántőkealap áll, amelynek fő részvényese Törő Csaba. A Solva II Magántőkealapot a Lead Ventures Alapkezelő Zrt. alapkezelő társaság kezeli, amely 100 százalékban a magyar Mol Vagyonkezelő Kft. tulajdonában van, amely pedig a Mol Nyrt. tulajdona. A magyar ajánlat összesen 619 millió eurós (240 milliárd forintos) értékű, a finanszírozást részben az állami tulajdonú Eximbank 134 milliárdos hiteléből hajtanák végre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!