Spanyol közlekedési miniszter: Mindent megteszünk, hogy elutasítsuk a magyar ajánlatot a Talgo vonatgyárra

2024. március 6. – 20:44

Spanyol közlekedési miniszter: Mindent megteszünk, hogy elutasítsuk a magyar ajánlatot a Talgo vonatgyárra
Egy Talgo gyártmányú nagy sebességű vonat – Fotó: @TalgoGroup / X

Másolás

Vágólapra másolva

A Talgo vonatgyár magyar megvásárlási szándékát hetek óta feszült figyelemmel követő spanyol sajtóban két friss, az üzletet alapjaiban befolyásoló információ látott napvilágot szerdán: hosszú idő után az ajánlattevő magyar konzorciumnak sikerült megállapodnia a Talgo hitelezőivel, azaz pénzügyi oldalról szabad utat kaptak; másfelől pedig erre rögtön reagált Óscar Puente spanyol közlekedési miniszter. A nyilatkozat szerint mindent megtesznek, hogy elutasítsák a magyar ajánlatot a Talgo vonatgyárra. Ennek oka a spanyol gazdasági sajtó szerint az, hogy Orbán Viktort sejtik az ajánlat mögött, és a magyar konzorciumnak orosz kötődése is lehet.

Az Expansión című spanyol lap szerint Óscar Puente közlekedési miniszter egy keddi gazdasági rendezvényen kijelentette, hogy a spanyol kormány „mindent megtesz” a Talgóra vonatkozó magyar felvásárlási ajánlat elutasítása érdekében. A nyilatkozat arra a friss hírre reagált, hogy a magyar Ganz-MaVag Europe Zrt. konzorciumnak sikerült megállapodnia a Talgo vonatgyár hitelező bankjaival, így pénzügyileg zöld utat kapott a bizniszre. Csakhogy a spanyol kormánynak erős eszközei vannak arra, hogy egy ilyen felvásárlást megakadályozzon, ha nem tetszik neki.

A gazdasági lap ugyanis úgy tudja, hogy a Sánchez-kormány nem rokonszenvez Orbán Viktorral, és attól tart, hogy a magyar felvásárlási szándék mögött orosz befektetők vagy maga a magyar állam áll. Nem tudni, milyen forrásból, de a spanyol gazdasági lapok konzekvensen azt hangoztatják, hogy a magyar konzorcium pénzügyi ereje 55 százalékban Tombor András vasúti befektető cégére és 45 százalékban az állami Corvinus alapra támaszkodik. Csakhogy ezt a magyarországi cégközlöny adatai nem támasztják alá.

A Talgónak hitelező bankokkal egyébként azért kellett megállapodnia a magyar ajánlattevőnek, mert az összesen mintegy 300 millió eurós hitelcsomagot folyósító húsz bank bármelyike lehívhatná a tartozás összegét a Talgótól, ha olyan új tulajdonos érkezik, akit nem ítélnek pénzügyileg biztonságosnak. A pénzügyi megállapodás azonban csak egy lépés a magyar befektetőnek, a politikai bólintás ugyanis még hátravan: be kell mutatni a dokumentációt a spanyol Gazdasági Minisztérium Nemzetközi Kereskedelmi és Beruházási Főigazgatóságának, ami aztán összehívja a Külföldi Befektetési Tanácsot. Ez a tárcaközi testület jelentést készít, amelyet a spanyol minisztertanács elé terjeszt. A spanyol lapok szerint a mai Puente-nyilatkozat előrevetíti a minisztertanács döntését.

Korábban Jordi Hereu ipari miniszter is arról beszélt egy rendezvényen, hogy a Talgo spanyol stratégiai vállalat, és a kormány alaposan elemzi majd a jövőbeli tulajdonosok profilját. Ha pedig rábólintanak az üzletre, akkor is csak azzal a meggyőződéssel, hogy a stratégiai irányítás spanyol kézben marad.

Kik állnak a magyar ajánlattevő mögött?

Megpróbáltuk a magyar cégközlöny segítségével kideríteni, miért gondolják a spanyolok, hogy az ajánlattevő Ganz-MaVag Europe Zrt. mögött kormányzati vagy orosz pénz/tulajdon lehet, de csak elavult és nagyon közvetett kapcsolatokat találtunk. A lényeg: jelenleg minden a Mol Nyrt. irányába mutat.

A 2023 decemberében alakult Ganz-MaVag Europe Zrt. igazgatóságának elnöke Bacsa György, az öt igazgatósági tag egyike Tombor András. Ez a két férfi képviselte az ajánlattevő céget a spanyol tőzsdefelügyeleti bejelentésben is. A Ganz-MaVag Europe Zrt. egyetlen részvényese, tulajdonosa a szintén 2023 decemberében alakult Ganz-MaVag Holding Kft. A két cégnek a székhelye is ugyanaz.

Nézzük a tulajdonos tulajdonosát: a Ganz-MaVag Holding Kft. száz százalékban a Magyar Vagon Befektetési Vagyonkezelő (MVBV) Zrt. tulajdonában áll. A korábban Szalay-Bobrovniczky Kristóf tulajdonában levő (ám honvédelmi miniszterré kinevezése idején továbbadott) MVBV Zrt. központi jelentőségű cég az ügyben. Két tulajdonosa van (a Magyar Vagon Invest Zrt. és a Solva Industrial Investments Zrt.), mind a kettő végső tulajdonosa a Solva II magántőkealap. Lényegében tehát az egész cégcsoport fölött ez a magántőkealap áll.

Hogy a magántőkealap mögött ki áll, azt már a cégközlöny alapján nem lehet kideríteni. Segítségünkre volt azonban egy, a napokban a Gazdasági Versenyhivatalhoz érkezett bejelentés, ami alapján a GVH nyilvánosan beszámolt a kivizsgálás eredményéről. Ebből a vizsgálatból derül ki, hogy a Mol vagyonkezelőjének leányvállalata, a Lead Ventures Alapkezelő Zrt. szerzett közvetlen irányítást a Solva II Magántőkealap felett. Azaz leegyszerűsítve: a Mol irányítása alatt áll a magyar vonatos cégcsoport fő tulajdonosa.

A céghálóban nem találtuk semmi nyomát a spanyol lapok által emlegetett állami pénznek, azaz a Corvinus alapnak. Közvetve megkerestük az egyik spanyol lapot az ügyben, de nem akarták kiadni az információ forrását – ám ragaszkodtak annak igazságához. Annyit azonban biztosan lehet tudni spanyol kormányzati nyilatkozatokból, hogy külön vizsgáltatják a magyar ajánlattevő cég tulajdoni háttérét, meghúzódik-e magyar állami vagy orosz szál benne. (Az előbbi versenyjogi, az utóbbi biztonsági okból lenne kényes.)

Oroszok: voltak, de kiszálltak

Az, hogy a magyar cégláncolatban van egy mára elavult orosz kapcsolat, szintén a cégközlönyből derül ki. A központi vonatgyártó cégnek, az MVBV Zrt.-nek ugyanis van két leánycége. Ebből a Ganz-MaVag International Kft. az érdekesebb. A cégnek ugyanis 2018 és 2022 között TMH International, 2018-ban pedig Transmashholding Zrt. volt a neve. Igaz, a háború kitörésekor az oroszok eladták az 50 százalékos részesedésüket a cégben az MVBV Zrt.-nek. A Ganz-MaVag International Kft. másik 50 százalékos tulaja a Tombor Andráshoz köthető Cato Investments.

Hogy teljessé tegyük a céghálót, meg kell említeni az MVBV Zrt. másik leánycégét, a Ganz-MaVag Invest Zrt.-t is, ami a cégháló egyetlen fizikai munkát végző cégének, a Dunakeszi Járműjavító Kft.-nek a tulajdonosa. Itt is felbukkan némi orosz emlék: a cég 2022 előtt TMH Hungary Invest Zrt. névre hallgatott, amiből a TMH az orosz Transmashholdingra utaló betűszó. Viszont az oroszok ebből a cégből is távoztak az MVBV Zrt. színre lépésével.

Azt, hogy miért akarja megvenni a magyar konzorcium a Talgót, és hogy a Talgo egyik fő tulajdonosa miért szeretne szabadulni a részvényeitől, ebben a cikkben írtuk le.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!