Közzétették a tervezetet, mikor lesz kötelező a munkaalkalmassági orvosi vizsgálat

2024. augusztus 21. – 19:49

Másolás

Vágólapra másolva

Szeptember elsejétől nem lesz kötelező a munkaalkalmassági orvosi vizsgálat, a kormány honlapján most megjelent a kormány rendeletének tervezete arról, milyen foglalkozásoknál, munkaköröknél tartanák meg mégis ezt a feltételt. A tervezet szerint bizonyos esetekben a munkára való alkalmasságról továbbra is orvosi vizsgálat alapján kell dönteni, emellett a munkáltató is elrendelheti az orvosi vizsgálatot.

A különböző nemzetgazdasági ágazatok a jogszabályok alapján különböző minisztériumok alá tartoznak, amelyek ezeket saját hatáskörükben szabályozhatnak. Szerdán és csütörtökön megjelent az Agrárminisztérium, a Belügyminisztérium, a Miniszterelnökség és a Nemzetgazdasági Minisztérium rendelettervezete is, amelyek pontosan ugyanazokat a szabályokat tartalmazzák – leszámítva azt, hogy a dokumentumokat valamiért különbözően központozták.

A minisztériumok társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettervezetét augusztus 29-ig lehet véleményezni. Ez azt jelenti, hogy szeptember elsején hatályba lévő rendeletet most augusztus végén, a szabadságolások közepén kellene értelmezni a cégeknek, és ennyi idő alatt kellene új szerződést kötniük a foglalkoztatás-egészségügyi orvosokkal is.

A dokumentum melléklete a következő munkaköröket sorolja fel, amelyeknél továbbra is kötelező lenne a foglalkozás-egészségügyi vizsgálat:

Fokozott baleseti veszély

  • Két méternél magasabban végzett munka.
  • Föld alatti bányászati, kőolaj- és földgázbányászati mélyfúrási munkakörök.
  • Az ipari robbantóanyagok gyártásával, tárolásával, szállításával és felhasználásával kapcsolatos munka.
  • Erősáramú villamos berendezéseken feszültség alatti, feszültség közelében és veszélyes közelségben végzett munkák.
  • Feszültség alatti munkavégzéssel járó munkakörök (FAM), egyéb feszültség alatt végzett tevékenységek.
  • Mozgó munkaeszközök, munkaeszközök mozgó elemei, haladó (mozgó) termékek, alapanyagok, félkész és késztermékek mellett vagy közelében végzett munka.

Terhelő munkahelyi klíma (meleg, hideg)

  • A munkahely melegnek minősül: ha a szabadtéri munkahelyen a napi középhőmérséklet legalább 1 napig meghaladja a 25 °C-ot és az országos tisztifőorvos a hőség miatt a figyelmeztetést vagy a hőségriasztást
    kiadta. Zárt térben: ha a munkahelyi klíma a munkahelyen a 24 °C-os hőérzetet (korrigált, effektív hőmérséklet) meghaladja.
  • A munkahely hidegnek minősül, ha a hőmérséklet a munkaidő 50 százalékánál hosszabb ideig, szabadtéri munkahelyen a +4 °C-ot, illetve zárttéri munkahelyen a +10 °C-ot nem éri el.

Ionizáló sugárzás

  • Sugárveszélyes munkahelyen, például bizonyos szabvány szerinti ipari izotóplaboratóriumokban, orvosi izotóplaboratóriumokban.

Mesterséges optikai sugárzás (pl. lézer)

  • Nem-koherens optikai sugárzások (UV-A, UV-B, UV-C, IR-A és IR-B), valamint lézer optikai sugárzások. A munkavállalókat érő mesterséges optikai sugárzás expozícióra vonatkozó minimális egészségi és biztonsági követelményekről szóló jogszabály melléklete szerinti expozíciós határértékeket meghaladó expozícióval járó tevékenységek.

Kémiai kóroki tényezőnek kitett munkakörök

  • Minden olyan munkahelyen, ahol a dolgozót veszélyes anyag és veszélyes
    keverék (ide értve a rákkeltő, mutagén és reprodukciót károsító anyagokat is) hatása érheti.

Járványügyi érdekből kiemelt munkakör

  • Egészségügyi intézményekben az újszülöttek, koraszülöttek, csecsemő- és gyermekbetegek ellátásával kapcsolatos valamennyi munkakör; óvodákban,
    bölcsődei ellátást biztosító intézményekben, szolgáltatásokban, csecsemő- és gyermekotthonokban a csecsemők, illetve a gyermekek ellátásával kapcsolatos
    valamennyi munkakör.
  • Közfogyasztásra szánt élelmiszer (beleértve az ételt, italt) előállításával, valamint forgalmazásával (kivéve a csomagolt élelmiszerek és a nyers zöldség-gyümölcsfélék szállítását, tárolását) foglalkozó, továbbá ilyen munkahelyeken tisztítást, takarítást végző személy.


Tüdőfibrózist okozó poroknak vagy azbeszt ártalomnak kitett munkakörök

  • Az építőiparban, mezőgazdaságban vagy bármely egyéb területen lehetnek ilyen munkahelyek.

Biológiai kóroki tényezőnek kitett munkakörök

  • Egészségügyi és szociális ellátásban végzett munkák, beleértve az elkülönítő, valamint a kórbonctani részlegeket; klinikai, állatorvosi diagnosztikai laboratóriumokban végzett munkák; szennyvíztisztító berendezésekben, járható szelvényű szennyvízelvezető művekben végzett munkák; hulladék megsemmisítő, ártalmatlanító létesítményekben végzett munkák.

Éjszakai műszakban végzett munka

  • Ide számít a 22:00 és 6:00 között teljesített munkavégzés.

Ezeken kívül kötelező lehet az munkaalkalmassági orvosi vizsgálat:

  • A zajos munkahelyeken, ahol a zaj a felső beavatkozási határértéket meghaladja.
  • Vibrációval járó munkahelyeken (helyileg ható és/vagy egész test) prevenciós határértéket meghaladó esetben.
  • Ahol kézi tehermozgatást végeznek 10 kg felett.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes tavaly novemberben nyújtott be egy salátatörvény-javaslatot, amiben mindenféle apróság mellett az is szerepelt, hogy megszüntetnék a kötelező foglalkoztatás-egészségügyi vizsgálatok jelentős részét. A javaslatot azzal indokolták, hogy ez csökkenti a munkáltatók vállát nyomó bürokratikus terhet, és ezzel növelhető a versenyképesség és a közigazgatás hatékonysága.

A szakszervezetek élesen elítélték a javaslatot. Álláspontjuk szerint minden munkakörben fenn kell tartani a kötelező foglalkozás-egészségügyi vizsgálatokat, hiszen még az irodai munkát végzők is számos kockázatnak vannak kitéve.

A Telexnek korábban egy foglalkozás-egészségügyben dolgozó orvos azt mondta: a cégek járnának jól azzal, ha nem bürokratikus tehernek gondolnák, hanem komolyan vennék ezeket a vizsgálatokat. Ezek ugyanis népegészségügyi szempontból is hasznosak, hiszen számos betegséget lehet idejében kiszűrni és gyógyítani. Ezzel nemcsak az emberek járnak jól, hanem az állam is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!