Emailt kapott Elon Musktól, nem reagált semmit, kirúgták a Twittertől, és most 550 ezer eurós kártérítést ítéltek meg neki

2024. augusztus 13. – 20:04

Másolás

Vágólapra másolva

550 ezer eurós, vagyis átszámolva körülbelül 220 millió forintos kártérítést kell fizetnie az X-nek egy volt írországi alkalmazottjuknak, akit a bíróság szerint jogtalanul rúgtak ki – írja a Guardian. Gary Rooney bűne az volt, hogy nem reagált a céget akkor átvevő Elon Musk emailjére, amit a Twitter önkéntes felmondásként értelmezett.

Musk a Twitter megvásárlása után néhány héttel emailt küldött a cég minden munkavállalójának, amelyben azt írta: „Ahhoz, hogy a jövőben egy áttörést hozó Twitter 2.0-t építsünk, és sikeresek legyünk az egyre növekvő versenyben, rendkívül keményen kell dolgoznunk. Ez azt fogja jelenteni, hogy hosszú órákat kell dolgozni nagy intenzitással. Csak a kivételes teljesítmény jelent majd átmenő jegyet.”

Az email végén az állt: „Ha biztos vagy benne, hogy az új Twitter részese akarsz lenni, kérjük, kattints igennel az alábbi linken.” Emellett odaírták, hogy aki nem nyom rá a linkre, az háromhavi fizetésével megegyező végkielégítést kap.

Rooney nem kattintott a linkre, és három nappal később kapott a cégtől egy emailt, amelyben azt írták, tudomásul vették a munkaviszonya lezárásáról szóló döntését, és elfogadják az önkéntes felmondását. Nem sokkal később elzárták a céges rendszerektől.

Rooney később jelezte a Twitternek, hogy nem mondott fel önként, nem látott, és nem is írt alá felmondásról szóló dokumentumot. Pert indított egy írországi munkaügyi bíróságon, mert szerinte jogtalanul rúgták ki, és állították, hogy magától mondott fel.

Az időközben X-re átkeresztelt Twitter a bíróság előtt amellett érvelt, hogy Rooney döntése, miszerint nem nyomott rá a linkre, felmondással ér fel. A bíróság nem fogadta el az érvelést, és 550 ezer eurós kártérítés megfizetésére kötelezte az X-et.

Ez Írország történetének legnagyobb, jogtalan kirúgásért járó kártérítése, amely Rooney 2023. január és 2024. május közötti kieső jövedelmét (350 ezer euró), és egy becsült kieső jövőbeni jövedelmet (200 ezer euró) tartalmaz.

Elon Musk időközben nemcsak az X tulajdonosává, de trumpistává is vált, egy június 12-i interjúban pozíciót kért Trump reménybeli kormányában, amit a volt elnök meg is ígért neki.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!