Másfél millió magyarnak nincs elég pénze ahhoz, hogy nyaralni menjen

2024. augusztus 9. – 06:16

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarországon a munkavállalók 24,3 százalékának nem fér bele a nyaralás az Európai Szakszervezetek Szövetsége (ETUC) július végén publikált tanulmánya szerint. A friss felmérés 2022-es adatokat felhasználva hasonlítja össze azt, hogy a különböző EU-s országokat mennyire érinti a „nyaralási szegénység”, azaz milyen arányban vannak azok, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy elmenjenek nyaralni. Magyarországon ez 1 455 824 embert érintett, 82 ezerrel többet, mint egy évvel korábban.

Messze a legrosszabb eredményt Románia érte el, ahol 35,8 százalék, azaz közel 4,2 millió ember nem tud anyagi okokból nyaralni menni, utánuk Ciprus (24,9 százalék – 145 ezer ember) és Görögország (24,8 százalék– 1,6 millió ember) következik, a negyedik helyen Magyarország áll a 24,3 százalékkal. A legjobban Svédország (4,7 százalék – 285 ezer ember) és Finnország (4,7 százalék – 153 ezer ember) teljesített.

A régióhoz képest rosszul állunk, de a környező országok sem sokkal szerencsésebbek: Bulgáriában 23 százalék, Szlovákiában 18,9 százalék, Horvátországban pedig 19,4 százalék az érintettek aránya. Igaz, Horvátországban számszerűleg csökkent azoknak a száma, akik nem tudnak nyaralni menni, több mint 17 ezer fővel. Ausztriától, Szlovéniától és Csehországtól pedig nem túl meglepő módon fényévekre vagyunk (5,9, 7,9 és 9,1 százalék). Románia kiugróan rossz eredménye nem tükrözi, hogy az ország az elmúlt időszakban egyre több mutatóban kezdte el megelőzni Magyarországot. 2023-ban például először fordult elő, hogy az emberek jobban kerestek Romániában, mint itthon, legalábbis a vásárlóerő-paritáson számolt érték alapján.

A 82 ezres növekedés a magyarországi adatokban 1,58 százalékpontos emelkedést jelent, ami magasabb az EU-átlagnál (egy év alatt átlagosan 0,85 százalékponttal nőtt a nyaralni nem tudók aránya), bár nem kiugróan rossz arány. Írországban 3,83 százalékponttal nőtt egy év alatt az érintettek aránya, míg Franciaországban 2,48 százalékponttal, Ciprus pedig 2,39 százalékponttal rontott az egyébként sem túl fényes arányon (22,54 százalék).

2021-ről 2022-re egyébként minden EU-s országban nőtt azoknak az aránya, akik nem tudnak nyaralni menni.

A legszerencsésebb ország Hollandia, ahol mindössze 0,37 százalékponttal nőtt az arányuk, így a dolgozóknak még így is csupán 5,6 százalékát teszik ki.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!