Már most több tízezer hektárnyi termőföldön pusztít az aszály

2024. augusztus 6. – 16:56

Másolás

Vágólapra másolva

Augusztus elejére elérte a 75 ezer hektárt az aszálykárra bejelentette területek nagysága, és várhatóan tovább nő az aszály által sújtott területeket nagysága, közölte keddi közleményében az Agrárminisztérium. Míg a 29. héten csaknem 10 ezer, a 30. héten 18,6 ezer, addig a 31. héten már csaknem 29 ezer hektárral emelkedett az aszálykárra bejelentett területek nagysága.

Az idei aszálybejelentések fele eddig három vármegyére – Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád – koncentrálódik, de jelentős kiterjedésű kárt jelentettek már Fejér, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Pest vármegyéből is. Az aszálykárok mintegy nyolcvan százalékában a kukorica és napraforgó kultúra érintett, de a siló- és csemegekukorica esetében is komoly méretű károkat tapasztalnak.

A 2022-es aszályos év ugyanezen időszakában már több, mint 1 millió hektár aszálykárt regisztráltak, mivel két éve nemcsak a tavaszi, hanem a vegetációs időszak korábbi szakaszában már az őszi kultúrák is számottevő kárt szenvedtek el.

Idén több mint 11 ezer mezőgazdasági termelő kötött aszályfedezettel bíró növénybiztosítást 713 ezer hektányi területre. A 2022-es károk után 50,66 milliárdot fizetett ki a jogosult gazdálkodók számára a kárenyhítési alapból.

A 2022-es év volt az eddigi legrosszabb Magyarországon az aszály szempontjából az elmúlt 48 év megfigyeléseit tekintve, és a pesszimistább előrejelzések szerint az egymást követő száraz napok maximális száma július és szeptember között a jelenleg jellemző, átlagosan 20-25 napról 25-30 napra növekedhet a 21. század végére. De már most látszik, hogy baj van: az előzetes mérések szerint az idei július a valaha mért legmelegebb lesz hazánkban, megelőzve ezzel a már eleve hőstresszes és persze aszályos júliusokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!