Kisebb lesz a 7Days mini croissant, de még lehet szaladni, ha venne a régiből

2024. július 15. – 16:34

Másolás

Vágólapra másolva

Június 15. hétfővel felkerült a Nébih kiszereléscsökkentést bemutató oldalára a 7Days mini croissant és a 7Days Doub!e Max mini croissant. Mindkét termék kiszerelése 200 grammról 185 grammra csökken a közeljövőben, az viszont nem derül ki a tájékoztatásból, hogy a croissant-ok lesznek kisebbek, vagy eggyel kevesebb lesz belőlük a csomagban.

Magyarországon március eleje óta kötelező bejelentenie a gyártóknak, ha csökkentik egyes termékeik kiszerelését. Ezeket a változásokat a kiskereskedőknek fel kell tüntetnie az üzletekben, a termékek pedig felkerülnek a Nébih honlapján elérhető listára is. A listázás elől egyedül akkor kapnak felmentést a termékek, ha az új verzió mellett a régi még egy fél évig elérhető marad – ez a 7Days esetében nem lesz így.

Egy gyors internetes keresés alapján egyébként a legtöbb kiskereskedőnél még a 200 grammos kiszerelést árulják, vagyis ha valaki nagyon venne belőle, még megteheti.

Március eleje óta több mint 20 különböző termék kiszerelése csökkent, van köztük jégkrém, sonka, keksz és mosogatógép-tabletta is – ezektől itt írtunk bővebben. Kozák Tamás, a kiskereskedőket képviselő Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára a Telex megkeresésére pénteken azt nyilatkozta: „Az üzletek, áruházak többségében ma már hetente csak pár termék válik érintetté, az induláshoz képest jelentősen csökkent az érintett termékek száma.” Vagyis a megszégyenítés működik, tényleg egyre kevesebb termék kiszerelését csökkentik a gyártók.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!