254 millió forintot utalt vissza tévedésből az Apple egy magyar felhasználónak

2024. július 2. – 17:02

Másolás

Vágólapra másolva

Nem csak a levonásokba, a korrekcióba is hiba csúszott az Apple-nél: 254 millió forint landolt az egyik magyar felhasználó Apple Payben regisztrált kártyáján, miután a cég elkezdte visszafizetni a múlt héten tévesen levont összegeket. A hírről a Hvg.hu számolt be: olvasójuktól másokhoz hasonlóan több részletben vont le tévesen néhány ezer forintos összeget az Apple Pay, összesen 7169 forint értékben. A képernyőfotók alapján viszont a visszafizetésnél nem a levont összeg, hanem háromszor 84 623 371 forint érkezett meg a számlájára.

A tévesen visszaküldött összeget egy óra múlva zárolták, majd levonták a számláról, de az abból levont tranzakciókat is visszatérítették. „A végén minden olyan lett, mint az egész ügy előtt, csak megkaptam a jogos visszatérítésemet”, írta az érintett.

Szerda délután téves levonások sorozata indult el azoknál, akiknek az App Store-ban regisztrált bankkártyájuk van. Az érintettek számláiról különböző összegeket vonnak le anélkül, hogy bármit is vásároltak volna. A levonások párszáz forintostól a 130 ezresig terjedtek, látszólag csak magyar felhasználóknál és bizonyos típusú bankkártyáknál. A bankok a napokban sorra jelentették be, hogy visszatérítették a tévesen levont összegeket. Az MNB kedd reggeli közleménye szerint már szinte mindenki visszakapta a pénzét. A jegybank azt javasolja, hogy aki úgy látja, hogy nem térítették vissza neki az összeget, az forduljon a számlavezető bankjához.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!