Tiborcz István eladta egyik cégét egy másiknak, közel 4 milliárdos osztalékhoz jutott

2024. június 17. – 14:07

Másolás

Vágólapra másolva

2023-ban úgy vált meg az egyik jelentős érdekeltségétől Orbán Viktor veje, Tiborcz István, hogy az mégis a cégbirodalma része maradt, közben viszont bőséges osztalékot vett ki. A cégstruktúra körüli változásokról a 444 számolt be: Tiborcz az egykori Diófa, ma Gránit Alapkezelőt mozgatta meg, a közvetlen tulajdonában álló BDPST Capital Zrt. ugyanis eladta az alapkezelőt a közvetetten szintén Tiborcz résztulajdonában lévő Gránit Banknak.

A teljes átalakítási folyamat így nézett ki:

  • 2022 márciusában a BDPST Capital Zrt. üzletrész-adásvételi szerződést írt alá a Diófa Alapkezelőt tulajdonló Tarragona Holding Zrt. megvételéről (azaz megvette a Diófa anyacégét).
  • Fél évvel később 5 százalékot eladtak belőle, a tulajdonrészt az EAS Equity Zrt. szerezte meg, ez Hamar Endre, az Elios-ügyben Tiborcz üzlettársaként ismertté vált ügyvéd tulajdonba.
  • Két hónapra rá a BDPST eladta a Tarragonában lévő maradék 95 százalékát is a Tiborcz résztulajdonában lévő Gránit Banknak. Az eladás egy évig elhúzódott, ráadásul végül csak 94,2 százalékot adott el a BDPST, a maradék egy darab részvényt idén szeretnék értékesíteni.
  • A Tarragona 2023 novemberére tehát a Gránit Bank többségi tulajdonába került.

A BDPST Capital mérlegében 263 millió forintos értékkel szerepel a Tarragona Zrt., a cégért a Gránit Bank 8,569 milliárd forint fix árat fizetett készpénzben. Mellette viszont a fix áron felül a BDPST Capital az értékesített alapkezelő „előző évi eredménye után fizetendő előzetesen becsült osztalék 10/12 százalékára is jogosult”. Ez az adatok alapján megközelítőleg még 3,5 milliárd forintot jelenthet Tiborcz cégének.

Az alapkezelőt birtokló Tarragona tehát jócskán felértékelődött szűk két év alatt, hiszen a BDPST Capital legfrissebb beszámolója szerint 8,31 milliárd forinthoz jutott „részesedésekből származó árfolyamnyereségnek” köszönhetően, írja a 444.

Mivel költsége alig van a cégnek, a cég 9,74 milliárd forintos tiszta profitot ért el, amiből 3,867 milliárdot fizetett ki magának osztalékként Tiborcz.

A BDPST Zrt. profitja jelentősen beesett 2022-ről 2023-ra: tavaly 8,8 milliárd forint nyereséget termelt, egy évvel korábban ugyanez még 21,6 milliárd volt, de a 2023-as eredmény jelentősen elmarad a két évvel ezelőttitől is (akkor 12 milliárdos adózott eredményre tettek szert). Az árbevétel viszont jelentősen nőtt, 78,9 milliárdról 120,5 milliárdra. Tiborcz és az Orbán család többi tagjának cégei felemás évet zártak 2023-ban, erről itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!