Kína dömpingellenes vizsgálatot indít az uniós sertéshúsokra

2024. június 17. – 20:57

Másolás

Vágólapra másolva

Dömpingellenes vizsgálatot indít az Európai Unióból importált sertéshúsokra és melléktermékeikre. A lépés elsősorban Spanyolország, Hollandia és Dánia ellen irányul, írja a Reuters. A kínai kereskedelmi minisztérium által hétfőn bejelentett vizsgálat az emberi fogyasztásra szánt sertéshúsra vonatkozik, június 17-én kezdik meg.

Kína döntése arra lehet válaszlépés, hogy az Európai Bizottság június 12-én bejelentette, hogy júliustól akár 38,1 százalékos szubvencióellenes vámokat vet ki a kínai importált elektromos autókra. Az Európai Bizottság még 2023 októberében indított egy vizsgálatot, ami arra kereste a választ, hogy a kínai elektromosautó-gyártók állami támogatás következtében árasztják-e el az európai piacot az olcsó autóikkal. A bizottság gyanúja szerint ugyanis ilyen támogatás segítségével tudják a kínai gyártók jóval az európai versenytársaik alá árazni az autóikat, az európai gyártók pedig így tisztességtelen versenyhátrányba kerülnek.

A sertéshústermelők nemzetközi csoportja, az Interporc közölte, hogy teljes mértékben együttműködik a kínai hatóságokkal. Az európai sertéshústermelők a vizsgálat ideje alatt is vámmentesen exportálhatnak Kínába, a kereskedelmi minisztérium közlése szerint a vizsgálatnak 2025. június 17-ig kell lezárulnia, de szükség esetén hat hónappal meghosszabbítható.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!