Közelítik a fővárosi árakat a lakbérek Debrecenben, 230 ezer az átlagos bérleti díj

2024. június 12. – 14:04

Másolás

Vágólapra másolva

Az áprilisi csökkenés után májusban ismét drágultak az albérletek: a fővárosban 260 ezer forint körül, Debrecenben, Szegeden, Pécsett és Miskolcon 110 ezer és 230 ezer forint közötti sávban mozog az átlagos lakbér – derül ki a KSH és az ingatlan.com közös lakbérindexéből.

A budapesti albérletpiacon áprilishoz képest 1,4 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak. Balogh László, az ingatlan.com vezető szakértője szerint az albérletárak emelkedése egyrészről az átlagfizetések növekedését követi le, de a bérleti díjak már súrolják a fizetőképesség felső határát.

A drágulásban emellett a kereslet növekedése is szerepet játszik, ami a nyári albérletpiaci főszezont jelzi előre. „Ilyenkor azok a bérlők aktivizálják magukat, akik az egyetemisták és főiskolások július végi rohama előtt szeretnék megtalálni a következő otthonukat” – fogalmazott Balogh László.

A lakbérindex szerint az országos átlagos lakbérek 10,5 százalékkal, míg a fővárosiak 10,8 százalékkal nőttek. Még nagyobb drágulást tapasztalhatnak a dél-dunántúli, az észak- és dél-alföldi régióban: itt a lakbérek emelkedése a 11,2-14,7 százalékot is elérheti.

A vidéki vármegyeszékhelyek és egyetemvárosok közül Debrecenben lőttek ki legjobban az albérletárak: itt június elejére már 230 ezer forintra nőtt az átlagos bérleti díj. A szegedi albérletek átlagos árai 159 ezer, a pécsiek 140 ezer, a győriek 180 ezer forintnál tartanak. Miskolcon jellemzően alacsonyabbak az árak, ott havonta átlagosan 110 ezret kérnek el egy albérletért.

A múlt hónapban fékezett egyet a fővárosi albérletpiac, de így is duplaannyiba kerül ma egy albérlet, mint kilenc éve. A lakáshelyzettel részletesen foglalkoztunk ebben a cikkben is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!