Több mint tízmilliárd eurós pert bukott a Gazprom

2024. június 12. – 15:52

Másolás

Vágólapra másolva

Pert nyert a német Uniper korábbi hosszú távú beszállítója, a Gazprom ellen. A Reuters hírügynökség azt írja, a nyertes per lehetővé teszi a német vállalatnak, hogy szerződést bontson a Gazprommal, ami precedenst teremthet más cégek számára is.

Az ítélet mérföldkő lehet az Unipernek. A vállalatot 2022-ben a német kormánynak kellett megmentenie, miután a Gazprom először csökkentette, majd felfüggesztette a szállítást, arra kényszerítve a német céget, hogy a világpiacról szerezze be a földgázt, értelemszerűen nagyságrendekkel drágábban. Németországnak soha nem látott mértékben kellett közbelépnie – a finn Fortum energiaipari óriással karöltve államosította a szolgáltatót, mindössze félmilliárd euróért szerezve meg a céget.

A stockholmi bíróság június 7-i döntése lehetővé teszi az Uniper számára a meglévő gázszállítási szerződések felmondását, melyek jogi értelemben még úgy is fennállnak, hogy a Gazprom nem szolgáltat gázt. A per egyben azt is jelenti, hogy megszakad a Berlin és Moszkva közötti, évtizedekre visszanyúló energetikai partnerség.

A bíróság emellett több mint 13 milliárd euró kártérítést ítélt meg a cégnek a 2022 közepe óta elmaradó gázmennyiségek miatt. A mostantól felmondható szerződések között van, ami eredetileg a 2030-as évek közepéig lenne érvényben.

A kártérítési ítélet elsősorban szimbolikus győzelmet jelenthet Németországnak, nem valószínű, hogy nagy összegek folynának be a nyertes per után.

Közben a Gazprom is elindította a maga perét, az orosz vállalat exportága egy szentpétervári bíróságon támadta meg az ügyet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!