Orbán Ráhel egy közel-keleti luxusmagazinban szállt bele a saját apjába

2024. május 29. – 15:30

Másolás

Vágólapra másolva

Sokak szerint Magyarország nem sokszínű és multikulturális, de ha valaki idelátogat, látni fogja, hogy valójában nagyon is multikulturális” – sorolta Orbán Ráhel Budapest és Magyarország turisztikai előnyeit az Adam & Eve című közel-keleti luxusmagazinnak adott interjújában. Ezzel lényegében a szöges ellentétét mondta annak, amit az apja szokott, a miniszterelnök szerint ugyanis a magyar sosem volt multikulturális társadalom.

A miniszterelnök lánya azt mondta, Budapest tömegközlekedése nagyszerű, biztonságos és az emberek imádják használni, szerinte tehát összességében nagyon is érdemes Magyarországra utazniuk a turistáknak.

Egy dolgon sajnálkozott csak: „Az egyetlen dolog, ami igazán hiányzik, az a luxusvásárlás, de dolgozunk ezen.”

A férjéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető, luxushoteleket is üzemeltető BDPST-csoport BDPST Koncept nevű tagjának kreatív igazgatójaként dolgozó Orbán Ráhel szerint egyre több a jó hotel Magyarországon, de hamarosan még több lesz. Az éttermeink is egyre jobbak, vannak hazai és nemzetközi ételeink, sőt, még Nobu is van Magyarországon, idén nyáron pedig egy új, BIBO nevű étterem megnyitását jelentik be – igyekezett megnyugtatni az Öböl menti országok érdeklődő turistáit.

Orbán Ráhel természetesen beszélt a saját hoteleikről is, kiemelte például a felújított turai kastélyt, ennek megvásárlásakor derült ki egyébként, hogy férje áll a BDPST-cégháló mögött.

„Eredetileg a magyarok keletről, Mongóliából származnak, ezért is érzik például az ázsiaiak nagyon otthon magukat nálunk” – fejtegette a magyar turizmusfejlesztésben óriási, de csak informális befolyással bíró Orbán Ráhel, aki úgy magyarázta Budapest aktuális turisztikai mottójának értelmét („Spice of Europe”), hogy

„igen, európaiak vagyunk, de egy kis csavarral”.

Orbán Ráhel a múlt héten azzal került be a hírekbe, hogy a jelek szerint ő volt az egyik házigazdája a Budapest Influencer Trip nevű MTÜ-s rendezvénynek, amelynek keretében híres külföldi és magyar influenszereknek marketingcélból mutogatták a várost és környékét, különös tekintettel a BDPST egységeire.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!