Megmozdult az új lakások piaca

2024. május 4. – 10:41

Másolás

Vágólapra másolva

Az idei első negyedévben 23 százalékkal kevesebb új lakás épült, mint egy évvel korábban. A lakásépítési kedv is csökkent, mert éves összevetésben 9 százalékkal kevesebb építési engedélyről számolt be a statisztikai hivatal.

Balogh László, az Ingatlan.com vezető elemzője szerint tavaly lényegében befagyott az új lakások piaca, és idén is csak lassan talál magára. „Idén már vannak jelei annak, hogy a kereslet lassan magára talál és elkezdi felszívni a kínálatot, de még mindig nincs annyi vevő a piacon, mint amennyit a lakásépítésbe beruházók elegendőnek látnának. Emiatt pedig nem is vágnak bele komolyabb fejlesztésekbe” – írta.

Az adatokból kiderül, hogy Budapesten az új lakások átlagos négyzetméterára 1,34 millió forintos szinten mozog, ami 2 százalékkal magasabb, mint tavaly vagy tavalyelőtt májusban. Az utóbbi egy-két évben stagnáltak az új lakások átlagárai, ami nem azt jelenti, hogy olcsók lennének. Csak a XVII., a XVIII., a XX. és a XXIII. kerületben maradtak 1 millió forint alatt a négyzetméterárak. A legjelentősebb újlakás-kínálattal rendelkező IX., XI. és XIII. kerületben viszont 1,4-1,6 millió forintos négyzetméterenkénti átlagárral számolhatnak a vevők.

Forrás: Ingatlan.com
Forrás: Ingatlan.com

A nagyobb városok közül Debrecen, Zalaegerszeg és Szeged is egymillió forint feletti átlagárnál jár. A legnagyobb kínálattal Debrecen mellett Kecskemét és Pécs rendelkezik, előbbi városban 746 ezer, utóbbiban 933 ezer forintért hirdetik az új lakások négyzetméterét.

Áprilisban jelentősen nőtt az ingatlanpiaci kereslet Magyarországon. Hasonlóra két éve nem volt példa. Jelenleg több mint 146 ezer eladó ingatlan van az országban, ami 8 százalékkal haladja meg az egy évvel ezelőtti, és több mint 43 százalékkal a 2022-es áprilisi kínálatot.

Emelkednek a kamatok

Közben a Bank360 arról írt, hogy májustól nőnek a lakáshitelek kamatai. A hónap elején az egyik nagybank visszaemelte a hitelei árát, és vannak olyan banki ajánlatok is, amelyekben már jóval a 7,3 százalékos THM-plafon felett kínálják a lakáscélú jelzálogkölcsönöket.

Az okot a Bank360.hu szakértői szerint főként a hosszú futamidejű hitelek árazására közvetlenül ható referenciakamatokban kell keresni. Ezeknél ugyanis az év elején abbamaradt a hónapok óta tartó csökkenés, majd több havi stagnálás után március közepe óta újra emelkedésnek indultak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!