Fél év alatt 10 százalékkal drágultak a családi házak Budapest agglomerációjában

2024. április 29. – 20:15

Másolás

Vágólapra másolva

A családi házak átlagos négyzetméterára 10 százalékkal nőtt az elmúlt fél évben az ezt megelőző hat hónaphoz képest a fővárosi agglomerációban – közölte az Otthon Centrum hétfőn az MTI-vel. Az árak a megnövekedett kereslet miatt emelkedtek, a Budapest környéki települések ugyanis még mindig nagyon népszerűek.

Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője szerint a Pest megyei települések 70 százalékában nőtt a népesség. Két évtized alatt több településen is megduplázódott a lakosságszám, ilyen például Délegyháza, Telki, vagy Pócsmegyer, a vándorlási többlet pedig hatott az árakra.

A használt házak átlagos négyzetméterára Budapest körül 502 ezer forint, ami 10,2 százalékkal magasabb a fél évvel korábbi árnál.

Járások szintjén nézve az adatokat, a használt családi házak terén a rekorder a Váci járás 798 ezer forintos négyzetméterárral, majd a Budakeszi járás következik 745 ezer forintos átlag értékkel, a Szentendrei járás a harmadik, 651 ezer forintos átlaggal. A középmezőnyben található egyebek mellett a Dunakeszi és az Érdi járás 620 ezer, valamint a Pilisvörösvári és Gödöllői járás 600 ezer forintos fajlagos árral. Minél messzebb van a térség Budapesttől, annál olcsóbb: a Ceglédi járásban 291 ezer, a Nagykőrösi járásban 255 ezer forint az átlagérték.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!