17 ezer milliárdot fizethet Mészároséknak a 35 éves autópálya-koncesszió után az állam

2024. április 29. – 16:41

Másolás

Vágólapra másolva

15-17 ezer milliárd forintot fizethet a magyar állam a 35 évre szóló autópálya-koncesszió után, amit Mészáros Lőrinchez és Szíjj Lászlóhoz köthető konzorcium nyert meg 2022-ben, írja a Szabad Európa a szerződések kiperelt mellékletei alapján. A koncesszióval a konzorcium által alapított Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-hez (MKIF) került 35 évre a hazai autópálya-hálózat nagy részének az üzemeltetése és bővítése.

Az állam 1666 kilométernyi útszakasz kezelését adta át a Mészáros-féle konzorciumnak, de megkaphatnak további 381 kilométernyi autópályát is, az M5-ös és az M6-os egyes szakaszait. A szerződés szerint összesen 9222 milliárdot kaphatnak az átépítések, bővítések és új utak építése után, míg magáért az utak üzemeltetéséért 8067 milliárd járhat. A munkálatok nagy valószínűséggel Mészáros Lőrinc és Szíjj Lászlói cégei végzik majd.

A G7 korábbi számítása szerint a konzorcium 700 milliárd forintot kereshet a koncesszió 35 éve alatt, de már a koncesszió első hónapjaiban is többmilliárdos nyereséget könyvelhettek el Mészárosék.

Eközben az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított a 35 évre szóló autópálya-koncesszió miatt. A Bizottság álláspontja szerint a koncessziónál nem volt átlátható a becsült szerződéses érték, nem hárítja át kellő mértékben a működési kockázatot, és indokolatlanul hosszú időre szól, ami sérti az uniós jogot. A magyar kormány szerint viszont kettős mércéről van szó.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!