Drágultak a balatoni szállások: Balatonalmádiban közel 29 százalékkal emelkedtek az árak

2024. április 23. – 16:28

Másolás

Vágólapra másolva

Tavalyhoz képest átlagosan tíz százalékkal emelkedtek a szállásárak a Balatonnál, de a felkapott üdülőhelyeken még ennél is nagyobb lehet a drágulás. A szállástípusok közül leginkább a panziók árai növekedtek – tudta meg a Pénzcentrum az egyik legnagyobb hazai szállásportáltól, a Szallas.hu-tól, ami összehasonlította a tavalyi árakat az ideiekkel az április 17-ig tett előfoglalások alapján.

A portál szerint a tíz legnépszerűbb település közül mindenhol drágábbak lettek a szállások. Mégis idén Balatonalmádiban kell fizetni a legtöbbet, ahol

tavaly átlagosan 11 198 Ft/fő/éjszaka áron foglaltak az év elejétől április közepéig. Ez 2024-re 14 421 forintra emelkedett, ami 28,78 százalékos drágulást jelent.

Almádi után a drágulási verseny második helyén Balatonfüred áll 17,31 százalékos árnövekedéssel, utána pedig Keszthely, ahol 15,48 százalékkal kerülnek többe az előfoglalt szállások, mint a tavalyi előfoglalási időszakban.

Nemcsak a hely, de a szállás típusa is befolyásolja az árak alakulását. A Szallas.hu vizsgálatából azt látszik, hogy a legnagyobb mértékben az apartmanok ára emelkedett, összesen 11,31 százalékkal: 9 503 Ft/fő/éjről 10 578 Ft/fő/éjre. Viszont a hotelek és a panziók esetében az áremelkedés 7 százalék alatti.

A portál szerint eddig a legtöbb foglalás júliusra (47 százalék ) és augusztusra (34 százalék) szól, a június iránt egyelőre kisebb a kereslet, akkorra csupán 17 százalékos a foglalási arány. Ugyanakkor a Szallas.hu szerint idén erősödhet a trend, hogy az emberek last minute vakációkra fizetnek be.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!