Történelmi csúcson a bitcoin, 69 ezer dollár fölé ment az árfolyam

2024. március 5. – 18:14

Másolás

Vágólapra másolva

Kedden történelmi csúcsra emelkedett a bitcoin árfolyama, a legnépszerűbb kriptovalutát most először került 69 ezer dollárnál többe a Coinbase nevű kriptotőzsdén. A rekord hátterében főként az áll, hogy az amerikai értékpapír-felügyelet (SEC) január 11-én jóváhagyta a bitcoin ETF-ek tőzsdei bevezetését, ami óriási kriptobefektetési lázat eredményezett – írja a Coindesk.

Ahogy azt korábbi cikkünkben írtuk, az ETF (exchange traded fund) magyarul tőzsdén kereskedett alapot jelent, vagyis egy olyan befektetési formát, amelynek értékét valamilyen mögöttes termék (egy alapkezelő által összerakott eszközkosár) biztosítja. A bitcoin ETF-ek bevezetésekor a bitcoin árfolyama 45 ezer dolláron állt, és bár a hír hatására 39 ezer dollárra esett vissza, a következő napokban stabil növekedésbe kezdett, február végén pedig tényleg kilőtt, így jött össze most a rekord.

A rali nem is meglepő, hiszen az új befektetési lehetőség vízválasztót jelent a híresen ingadozó árfolyamú kriptodevizának, elvégre így az USA-ban nem kell külön kriptóra szakosodott pénzügyi szolgáltatóknál vásárolni belőle, ha tartani akar valaki a portfóliójában bitcoin jellegű eszközt, hanem megveheti a hozzá kötött ETF-et a tőzsdén. Ez a konzervatívabb befektetők előtt is megnyitja az utat a BTC felé, összességében pedig az elemzők szerint jelentős lökést adhat az utóbbi időben a botrányoktól sújtott kriptoiparnak.

A bitcoin értéke már a SEC döntése előtt is növekvő pályán mozgott, melynek oka részben az volt, hogy tavaly egy szövetségi fellebbviteli bíróság kimondta: a SEC tévedett, amikor elutasította a Grayscale Investments azon kérelmét, hogy a már létező Grayscale Bitcoin Trustot ETF-é alakítsa át. Emiatt sokan spekuláltak arra, hogy az amerikai tőzsdefelügyelet meg fogja adni az engedélyt a bitcoin-ETF-ek kereskedésére, ami meg is történt. Valószínűleg az is hajtotta az érdeklődést, hogy közeleg a négyévente esedékes felezés, amikor ismét a felére csökken majd a bányászatért kapható tokenek mennyisége.

Hogy meddig mehet el, az egyelőre spekulációk tárgya, de akadnak olyan elemzők, akik szerint újabb hosszú menetelésre kell készülni. Hunter Horsley, a bitcoin ETF-eket kibocsátó Bitwise vezérigazgatója még a múlt héten arról írt, hogy a 250 ezer dolláros árfolyam is közelebb lehet, mint azt bárki gondolta volna. A 2008 óta létező BTC árfolyama mostanáig több durva fellendülést és összeomlást megélt, eddigi történelmi csúcsát 2021 novemberében érte el több mint 67 ezer dolláros értékkel, de járt már 4 ezer dollár alatt is – legutóbb azután kezdett durván zuhanni, hogy 2022 novemberében az FTX kriptotőzsde csődöt jelentett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!