Az Aldiban péntektől működnek a visszaváltó automaták

2024. március 1. – 10:31

Az Aldiban péntektől működnek a visszaváltó automaták
Az Aldi üzletében, visszaváltható palackban kapható szénsavas üdítőital ártáblája – Fotó: Aldi

Másolás

Vágólapra másolva

Péntektől országszerte százhetvenkét Aldi-áruházban működnek a MOHU (Mol Hulladékgazdálkodási Zrt.) automatái, amelyekbe azoknak az egyszer használatos PET, valamint fém, üveg italos palackokat lehet bedobni, amelyeket eleve visszaváltási díjjal hoztak forgalomba, áll a cég közleményében.

A visszaválthatóságot a bolt polcain olvasható ártáblán külön is jelzik. A visszaváltható palackokat a gépek összezúzzák, a MOHU pedig elszállítja, és szétválogatva újrahasznosítja a belőlük kinyert alapanyagot. Az Aldiban kezdetben az Aqua+ márkájú, saját márkás üdítőitalok palackjait lehet visszaváltani. Palackonként 50 forint jár vissza, amit a vásárlás helyén beváltható kuponok formájában kapnak meg a vevők, de az összeget jótékony célra is fordíthatják, és várhatóan áprilistól a bankszámlájukra is átutaltathatják majd.

Február elején már ezerhatszáz üzletben működtek a MOHU visszaváltó automatái, de még kihasználatlanok, mert az italgyártók június végéig kaptak haladékot a betétdíjas csomagolásra való átállásra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!