Még több bevételt ígér a Főtaxi saját sofőreinek az Uber visszatérése után

2024. február 28. – 20:00

Másolás

Vágólapra másolva

Belső levélben nyugtatja sofőrjeit a Főtaxi arról, hogy az Uber visszatérésével csak még jobban járnak majd. A Redditen terjedő levél eredetét a Telexnek küldött válaszában a Főtaxi is megerősítette, azt írták, hogy a nyilvánosságot megelőzően szerették volna elsőként a taxis közösségüket tájékoztatni a levéllel.

A Főtaxinál azért született meg ez a belső levél, mert az Uber visszatér a magyar piacra, és a jövőben a Főtaxi-csoporttal együttműködésben Az engedélykérelmet kedden nyújtotta be az F Mobilitás Kft., a Főtaxi leányvállalata.

A levélben azt írja a Főtaxi, hogy a sofőröknek ez az együttműködés még több fuvart és bevételt jelent majd, de ennek okait nem részletezik. „A veletek történő elszámolás módja nem változik. A tagdíj mértéke változatlan, befizetésük a meghatározott időintervallumban történik a jövőben is” – olvasható a levélben.

A Főtaxi kiemeli azt is, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, a Balaton Sound, a Sziget Fesztivál hivatalos taxiszállító partnere továbbra is a Főtaxi lesz.

Az Uber sajtóosztálya a Telexnek küldött válaszában azt írta, hogy különálló szolgáltatásként tervezi a belépést a budapesti piacra. „A Főtaxi applikációt és szolgáltatását az Uber tervezett belépése nem érinti. A Főtaxi alkalmazása ugyanúgy fog működni, mint eddig, emellett lesz elérhető az Uber alkalmazás, amivel az Uber sofőrjeit lehet hívni, akik Uber Taxival szállítják az utasokat” – írta válaszában az Uber.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!