Visszatérne Budapestre az Uber, de ezúttal összefogna a Főtaxival

2024. február 27. – 11:50

Másolás

Vágólapra másolva

Nyolc évvel azután, hogy a taxisok és a kormány kiűzték Magyarországról az Ubert, a cég a visszatérést tervezi: egy friss sajtóközleményük szerint Magyarország egyik legnagyobb és legrégebb taxiszolgáltatójával, a Főtaxi-csoporttal együttműködésben működnének, és ezzel Budapest az európai nagyvárosok közül az elsők között lesz, ahol ilyen együttműködést alakít ki az Uber. Az engedélykérelmet kedden nyújtotta be az F Mobilitás Kft., a Főtaxi leányvállalata.

A közlemény szerint a diszpécserszolgáltatás „teljes mértékben megfelel majd a helyi szabályozási követelményeknek.” Az Uber alkalmazást 2023-ban majdnem 100 000 alkalommal nyitották meg Budapesten annak ellenére, hogy a szolgáltatás nem is volt elérhető a városban.

„Az Uber világszerte együttműködik taxitársaságokkal, és a visszajelzések egyértelműek: az Uber és a taxik együtt többre képesek. A partnerség mindenki számára előnyös: segíti a taxisokat, hogy többet keressenek, a lakosság utazási lehetőségei bővülnek, és a budapesti közlekedés hatékonyabbá válik. Az Uber teljes mértékben elkötelezett amellett, hogy felelős partnere legyen a szolgáltatásainkra támaszkodó sofőröknek és utasoknak Budapesten” – idézte a közlemény Kardos Esztert, az Uber magyarországi vezetőjét.

„A személyszállítás legújabb trendjei és kihívásai azt diktálják, hogy a Főtaxi élére álljon a piac megújításának. Mindezt az applikáció-alapú személyszállítás technológiájának úttörőjével, az Uberrel teszi. Úgyhogy cégcsoportunk ügyfelei hamarosan a Főtaxi mellett már az Uber applikáción keresztül is igénybe vehetik szolgáltatásainkat” – fogalmazott Nagy Elek, a Főtaxit tulajdonló Lexholding Zrt. igazgatóságának elnöke.

Majtényi Kálmán, a Főtaxi igazgatósági tagja azt mondta, az a céljuk, hogy tovább erősítsék szerepünket Budapest egyik legnagyobb taxitársaságaként. „Az új
leányvállalatunkon keresztül pedig további, innovációra fogékony rétegekkel bővítsük
hagyományos ügyfélbázisunkat.”– fogalmaz Majtényi Kálmán, a Főtaxi igazgatósági
tagja. „Az engedély leendő tulajdonosaként örömmel járulunk hozzá, hogy a Főtaxi-csoport új, függetlenül működő, innovatív üzletággal bővüljön, amely még magasabb ügyfélélményt jelent a budapesti személy-szállításban. Meggyőződésünk, az Uber a legmegfelelőbb partner, hogy Budapest személyszállító piaca komoly technológiai szintet lépve pezsdüljön fel” – fogalmazott Reich Ádám, az F Mobilitás Kft., az Uber magyarországi partnercégének ügyvezető igazgatója.

Az Uber alkalmazásban az utasok megadják az úticélt, és miután egy közelben lévő sofőr észreveszi a rendszerben, fogadja rendelését. Ezt követően a sofőr felveszi az utast egy Uber Taxival, és eljuttatja a célállomásra. Az utasok és a sofőrök 1-től 5-ig terjedő skálán minden út végén értékelhetik egymást, így biztosítva a szolgáltatás minőségét. Az utasoknak ezenfelül lehetősége nyílik közvetlenül az alkalmazáson belül üzeneteket küldeni, illetve borravalót adni a sofőröknek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!