A Tiborcz-féle Waberer's bevásárolta magát az egyik legnagyobb magyar vasúti logisztikai cégbe

2024. február 2. – 18:28

Másolás

Vágólapra másolva

A Waberer's International – amelyben 2022 óta Tiborcz Istvánnak, a miniszterelnök vejének is van részesedése – lezárta a Petrolsped-csoport többségi, 51 százalékos részesedésének felvásárlását, közölte a cég az MTI-vel. A Waberer's ezzel Magyarország egyik vezető vasúti logisztikai szolgáltató társaságában szerzett többségi tulajdont.

A Petrolsped a vasútvállalati árbevételi rangsorban az elmúlt években a legnagyobb három szereplő között volt: 2022-ben 53 millió eurós konszolidált árbevételt ért el 4,7 millió eurós kamat és adófizetés előtti eredmény (EBIT) mellett. Ráadásul éppen egy intermodális terminál építésének végső fázisában van Dél-Magyarországon. Ez a beruházás várhatóan már 2024-től alapot jelenthet a Balkán és Nyugat-Európa közötti intermodális fuvarozás támogatásához.

A csoport – részben saját vasúti járművekkel – döntően Magyarország és Románia területére fókuszálva nyújt kötött pályás szállítmányozási szolgáltatásokat közvetlenül, valamint lányvállalatain (Pultrans, illetve PSP Cargo Romania) keresztül. A vállalat által szállított főbb árucsoportok közé tartoznak többek között a mezőgazdasági termékek, az építőipar vagy erőművek nyersanyagai, olajtermékek és járművek.

Barna Zsolt, a Waberer's International Nyrt. elnök-vezérigazgatója azt mondta, a vállalat jelentős növekedési lehetőséget lát a vasúti szállítmányozásban egyrészt az új hazai ipari és autóipari beruházások miatt, másrészt azért, mert meglévő ügyfeleik egyre inkább az alacsony szén-dioxid-kibocsátású logisztikai szolgáltatások felé fordulnak.

A Waberer's cégcsoport Európa meghatározó, saját flottával rendelkező logisztikai részvénytársasága, Magyarország piacvezető komplex logisztikai szolgáltatója, 2900 tehergépjárműből álló modern flottát üzemeltet, és mintegy 250 ezer négyzetméter korszerű raktárt kezel. Ezzel a régió legnagyobb logisztikai kapacitása felett diszponál.

A Waberer'sből 2016-ban szállt ki alapítója, Wáberer György, azóta a cég egyre nagyobb részét vásárolják meg NER-es körök: 2022-ben Tiborcz István BDPST Equityje szerzett 26,8 százalékos részesedést, majd az üzlet olyannyira bejött, hogy 2023-ban a BDPST-csoport egy másik cégén keresztül megvette Wáberer maradék részvényét. Ezzel Tiborczék 49,64 százalékra növelték befolyásukat a tőzsdei cégben. Nemcsak a kormányközeli üzletemberek, de maga a kormány is egyre nagyobb fantáziát lát a logisztikában: Nagy Márton rendszeresen beszél arról, hogy ez az iparág lehet a magyar gazdaság következő nagy dobása, növelni szeretnék a GDP-n belüli arányát, a szektort pedig különféle kedvezményekkel is támogatják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!