Jövőre háromszorosára emelkedhet a visszaigényelhető jövedéki adó literenkénti összege a fuvarozóknak

2023. október 31. – 10:14

Másolás

Vágólapra másolva

Jövőre háromszorosára emelkedhet a visszaigényelhető jövedéki adó literenkénti összege a fuvarozók számára – írja a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) keddi közleménye.

A fuvarozók képviselőivel folytatott párbeszéd eredményeként a Gazdaságfejlesztési Minisztérium javaslatára a kormány arról döntött, hogy a jelenlegi 3,5 forintról majdnem háromszorosára, tehát 10 forintra nőhet a kereskedelmi gázolaj jövedéki adójából visszaigényelhető literenkénti összeg 2024-től.

„A kormány az intézkedés kapcsán azt várja el a fuvarozóktól, hogy a hazai fuvarozók a magyar áruk szállításához szükséges üzemanyagot itthon tankolják gépjárműveikbe”

– áll a minisztérium közleményében, amelyben hozzáteszik: az intézkedés célja, hogy a hazai fuvarozók európai összehasonlításban is versenyképes áron jussanak üzemanyaghoz.

Emellett a GFM más intézkedéseket is hozott, amelyekkel a magyar fuvarozók versenyképességét akarják javítani. Például bevezetik a minimális szolgáltatási díjakat, amelynek három típusa:

  • a minimális szolgáltatási alapdíj, amely a megtett úttal járó útdíj háromszorosa;
  • a rakodási és raklap válogatási díj, amelynek minimum összege bruttó 10 795 forint;
  • valamint az állásidőre járó állásdíj, amely legalább bruttó 8 636 forint.

A minisztérium szerint a bevezetett minimális díjak azon magyar vállalkozások számára jelentenek könnyebbséget, „akik tisztességes feltételek mellett szolgáltatnak, de kénytelenek más, piacszerzési céllal nyomott áron szolgáltató vállalkozásokkal versenyezni”. A GFM másik javaslata szerint a jövőben a feladó által megbízott fuvarozó a teljesítésbe további maximum egy alvállalkozót vonhat be.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter egy hétfői díjátadón arról beszélt, hogy a kormány ipari alapú gazdaságot akar építeni Magyarországon, amelynek fókuszában a feldogozóipar áll. Nagy szerint a feldolgozóipar mellett a logisztika és a szállítmányozás jelentőségét is növelni kellene: ez az ágazat jelenleg a magyar GDP öt százalékát állítja elő, de a kormány célja, hogy 2030-ra ez 10 százalékra emelkedjen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!