Több külföldi vásárolhat idén hazai ingatlant, főleg a 200 milliós kategóriában

2024. január 31. – 10:02

Másolás

Vágólapra másolva

Egy új szabályozás miatt tovább nőhet a külföldi befektetők aktivitása a hazai ingatlanpiacon, ez leginkább az 500 ezer eurónál, vagyis 190-200 millió forintnál drágább lakóingatlanokat érintheti a legjobban, derül ki az Ingatlan.com elemzéséből. Ez alapján januárban 16 százalékkal nőtt a 200–500 millió forintért eladásra kínált budapesti lakóingatlanok iránti érdeklődés az egy évvel korábbihoz képest, de a megyeszékhelyeken 25 százalékos volt ez az emelkedés, a topkategóriát jelentő 500 millió és 5 milliárd forint közötti ingatlanok esetében pedig csökkenés látható.

A mozgás mögött az az új jogszabály áll, ami alapján az EU-n kívüli országokból érkezők vendégbefektetői vízumot kaphatnak akkor, ha legalább 500 ezer euróért vásárolnak lakóingatlant vagy minimum 250 ezer euróért vesznek a jegybank által nyilvántartott ingatlanalapok befektetési jegyeiből – közölte Balogh László, az Ingatlan.com gazdasági szakértője.

„Az EU több országában is működik hasonló szabályozás, Magyarországon 500 ezer euró – vagyis 190-200 millió forint – a lakásvásárlás alsó értékhatára, ami a hazai ingatlanpiac felső szegmensét fedi le. Jelenleg több mint 8500 olyan lakóingatlan szerepel a kínálatban, amely megfelel ezeknek a feltételeknek” – mondta.

Azt is közölte, hogy a saját adataik alapján a legtöbb külföldi lakásvásárló továbbra is az uniós országokból érkezik. Az EU-n kívüli helyszínek közül pedig tavaly az Egyesült Államokból, az Egyesült Királyságból, Törökországból, Indonéziából és Svájcból érkezett jelentős számú érdeklődés az eladó lakóingatlanokra.

A Duna House elemzése szerint 2022-höz képest átlagosan 10 százalékkal drágultak az ingatlanok tavaly, Budapesten hat kerületben is egymillió forint az ingatlanok átlag négyzetméterára, miközben 11,7 évet kell dolgozni Budapesten egy nagyobb lakásért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!