A hitelek kamatain szkanderezett Nagy Márton, a jegybank és a Bankszövetség

Az elmúlt években többször is előfordult, hogy a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank és a kormány éles vitákba keveredett. A jegybank és a Nagy Márton vezette Nemzetgazdasági Minisztérium legutóbbi vitája vagy „kamatháborúja” nagyon sokakat érinthetett volna, egy ideig úgy tűnt, hogy akár a már felvett hiteleknek is meghatározhatja a havi törlesztőrészletét. A vita arról szólt, hogy a jövőben is a bankközi hitelkamatlábhoz (BUBOR-hoz) vagy inkább az állam által kibocsátott diszkont kincstárjegyek kamatához kössék a változó kamatozású hitelek kamatát.

A vita cikkünk megjelenésére eldőlt, január 29-én ugyanis kiderült, hogy a kormány és a Magyar Bankszövetség a vállalati hitelek kamatának a csökkentésére szövetkezett: a következő 3 hónapban a BUBOR-nak ( a budapesti bankközi forint hitelkamatláb) megfelelő szinten, vagyis 0 százalékos kamatfelár mellett vehetnek fel változó kamatozású hitelt a vállalatok, ami az eddigiekhez képest 2-4 százalékponttal alacsonyabb hitelkamatot jelent a futamidő első 6 hónapjában. Vagyis a kormány nem váltja le az eddig referenciakamatnak számító BUBOR-t, de mégis olcsóbbá teszi a hiteleket. Az MNB, az NGM és a Bankszövetség vitájában most lényegében mindenki örülhet, kivéve a vitát követő adósokat, akik alacsonyabb kamatokban reménykedtek.

Ez az írás látszólag nehéz, sokaknak ismeretlen pénzügyi fogalmakról szól, mindenféle referenciakamatok szerepelnek benne. Ahogy viszont bemutatjuk majd, nagyon sokakat érintő kérdésekről szólt ez a vita.

Egy izgalmas szakmai vita

A változó kamatozású hiteleknek a kamatozása mindig két elemtől függ. Van egy kamatbázis és egy kamatprémium. Gondoljunk például a sokak által ismert Prémium Magyar Állampapírokra (PMÁP), amelyek esetében a magyar lakosság ad változó kamatozású „kölcsönt” a magyar államnak.

A kamat egyik része, vagyis a kamatbázis a megelőző év átlagos inflációja, a kamat másik összetevője a kamatprémium vagy kamatfelár pedig egy erre rakodó plusz, ami a konstrukció függvényében lehet 0,25 vagy 0,5 vagy éppen 1 százalék is.

Amikor a bank ad hitelt a vállalatoknak, vagy azoknak a magánszemélyeknek, akik még mindig a változó és nem fix kamatozású hitelekben hisznek, ott a kamatbázis a BUBOR (Budapesti Bankközi Forint Hitelkamatláb), amely a piacon alakul ki, és azt mutatja, hogy adott időtávra a bankok milyen kamattal kapnak egymástól pénzt, a kamatprémium pedig a megállapodás szerinti felár, a példánkban legyen 2-4 százalék.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) két munkatársa, Gerlaki Bence gazdaságfejlesztési stratégiáért és kifektetésért, valamint kereskedelemért felelős helyettes államtitkár, illetve Balás Tamás, a gazdaságfejlesztési stratégiáért felelős főosztályvezető a Portfolióban megjelent vitaindító cikkükben

arra tett javaslatot, hogy a referenciakamat a jövőben ne a BUBOR, hanem a diszkont kincstárjegyek (DKJ) hozama legyen.

Ha egy javaslat mögött az NGM és vezetője, Nagy Márton is felsejlik, akkor mindenki árgus szemekkel követi, hogy arról mit gondol a másik két fontos gazdaságpolitikai potentát, Varga Mihály pénzügyminiszter és Matolcsy György jegybankelnök.

Varga Mihály az Inforádió Aréna című műsorában úgy vélekedett a referenciakamatok újragondolásáról, hogy szakmai felvetéseknek mindig van helye, és a BUBOR szerinte is megérett a felülvizsgálatra.

Az MNB két szakembere, Banai Ádám és Kuti Zsolt ügyvezető igazgatók azonban már a címében is beszédes írást közöltek: „A monetáris transzmisszióba történő ad hoc beavatkozások nem segítik a magyar gazdaság stabil, fenntartható növekedési pályára állását: a BUBOR leváltására tett javaslat is téves út.”

Mindig kell a segítség?

De miért fontos kérdés, hogy mi a hitelek referenciakamata? Ha az esetleges benchmarkcserét a meglévő hitelekre is kiterjesztették volna, akkor egy ügyfélnek sokféle kamatot kellett volna összevetni. Kezdjük ott, hogy ma a változó kamatozású lakossági hitelesek nagyon keveset fizetnek (pontosan nem tudjuk mennyit, mert az egyedi hiteleknek mások és mások a feltételei), de a változó kamatozású lakossági hitelekre jelenleg kormányzati kamatstop van érvényben, az adósok a 2021. október 27-i referenciakamatok alapján törlesztenek.

Ezt az eredetileg pár hónapos kamatstopot azóta már sokszor meghosszabbították, de elvileg az intézkedést 2024. június 30-án kivezetik. A kamatstopos kamat (kerekítve nagyjából 6 százalék) mindenképpen kedvezőbb, mint bármely piaci változó kamatozású kamat, a bankok rovására itt az ügyfelek járnak jól. Viszont ha a kamatstop kivezetése után a DKJ lett volna a viszonyhozam, akkor a lakosság kamata kerekítve 10 százalék lett volna, míg, ha a BUBOR marad a viszonyhozam, akkor nagyjából 13 százalékos kamatot fizetne ugyanaz az ügyfél.

Vagyis mindenképpen nő a kamatstop kivezetése után a törlesztő, de DKJ-s viszonyítással kevésbé nőtt volna, mint BUBOR-os viszonyítással.

Sándorfi Balázs, a Bankmonitor alapítója ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy a mai piacon már sokkal jobb hiteleket is fel tud venni a lakosság, vagyis ha a hiteleit refinanszírozza, egy hitelkiváltó hitellel mai hitelre cseréli, akkor nem 13 százalékos, hanem nagyjából 7,5 százalékos kamattal tudna hitelt felvenni.

A kormány és a jegybank vitájának fő kérdése úgy is felvethető, hogy meg kell-e mindig mindenkit menteni úgy, hogy ők ne tegyenek érte semmit? Örökké fel lesz mindenki mentve a pénzügyi döntéseik felelőssége alól?

A mostani megállapodás szerint ezt elvetették a felek, a kormány és a Bankszövetség nem támogatta az újabb segítséget. Az MNB és a kereskedelmi bankok ugyanis folyamatosan figyelmeztették a lakosságot, hogy érdemesebb fix kamatozású hitelt felvenni, nem pedig változót, a kamatemelési hullám előtt pedig arra, hogy térjenek át fix kamatozású hitelre a drágulás előtt. A változó kamatozású hitelek, főleg az infláció emelkedése idején ugyanis kockázatosnak tekinthetők, hiszen a pénzügyi, gazdasági változások gyorsan megjelenhetnek az érintett hitelek kamatában és törlesztőrészletében. Jöttek a figyelmeztetések, mégis elég kevesen léptek. Aztán azok jártak jól, akik nem váltottak, mert az állam a kamatstoppal megmentette őket.

NGN: Élénkítsünk ezerrel!

Szakértő forrásaink segítségével értelmezzük és helyezzük kontextusba az említett javaslatokat! Nagy Márton és az NGM nagyon hisz a növekedés beindításában, a lakossági fogyasztás és a vállalati beruházások felpörgetésében. Az NGM lendületesebb gazdaságot szeretne. Olyat, ahol alacsonyabbak a kamatok, mert úgy az emberek és a vállalatok is jobban el mernek adósodni, lakást venni, beruházásokba fogni. És ahol alacsonyabbak a törlesztőrészletek, mert akkor kevesebb pénz megy az amúgy is nagyon nyereséges bankoknak, és több marad a magánszemélyeknél és a vállalatoknál (amiből ismét csak fogyaszthatnak, beruházhatnak).

És azért ne feledkezzünk meg arról a pozícióharcról sem, hogy a kormány vagy a jegybank tudja jobban meghatározni a gazdaságpolitikát. A DKJ sokkal inkább a kormány által befolyásolható a kincstárjegyek kínálatával, a BUBOR pedig eléggé követi az alapkamatot, így inkább a jegybanktól függ.

A vitát elindító írásban az NGM szakemberei azzal érveltek, hogy 2023-ban a kormány már visszaszorította az inflációt, most az elsődleges cél az, hogy 4 százalék körüli ütemben növekedjen a gazdaság. (Ez már csak azért sem könnyű kihívás, mert az európai növekedés, így a német is elég lanyha mostanában.) A kormány részéről mindenesetre azért merülhetett fel, hogy lecseréli a BUBOR-t a DKJ-ra, mert a növekedéshez elengedhetetlen egy jól működő és alacsonyabb kamatokkal leírható hitelpiac, ahol az államilag támogatott hitelkonstrukciók és a piaci alapon történő hitelezés egyaránt szerepet kapnak.

A tanulmány nem ír arról, hogy amikor nagyon magasak a kamatok, akkor az is nehézséget okoz, hogy a vállalatok valamilyen jogcímen (például Baross Gábor Hitelprogram) kedvezményesen kapnak forrást, de egy másik jogcímen azt magasabb megtérülés mellett befektetik, és nem beruháznak belőle. Ez ellen betétstoppal védekezett volna a kormány, de az is könnyen kikerülhető. Természetesen ennél összetettebb a helyzet, a hitellel el kell számolni, de a pénzt mindig nehéz megpántlikázni, ha egy cég tud olcsón hitelt felvenni, akkor felveszi, és más forrásait magasabb kamattal befekteti.

Mindenesetre az NGM azt szeretné, hogy a még dinamikusabb növekedéshez legyenek jó piaci alapú forinthitelek is, mert a hitelezés nélküli gazdasági helyreállás („creditless recovery”), illetve a hitelmentes gazdasági növekedés („creditless growth”) szerinte nem egészséges.

A bankok főleg változó kamatozású hiteleket nyújtanak, amelyek, mint azt már említettük, egy kamatbázisból (referenciakamatból) és egy kamatfelárból állnak, utóbbi függ a hitelezendő ügyfél minőségétől (hitelkockázatától), a bank költségeitől és profitelvárásától.

Az NGM szerint egy olyan gazdaságban, ahol a jegybank hitelezi a bankszektort, indokolt lenne a BUBOR-hoz és a jegybanki alapkamathoz igazodó referenciakamat, de a magyar bankrendszer nem ilyen. A magyar bankok többletlikviditással rendelkeznek, még ők helyeznek el pénzt a jegybanknál, ezért a jegybanki alapkamatot leképező BUBOR helyett a valós keresleti és kínálati viszonyokat jobban tükröző állampapírpiaci hozamok (DKJ) jobb viszonyhozamok lennének.

A BUBOR, ahogyan az alapkamat is, amúgy már szépen jön lefelé, de tartósan és lényegesen (200-300 bázisponttal akár) magasabb szinten van, mint például az azonos lejáratú diszkont kincstárjegyek hozama. Az NGM érvelését az ügyfelek biztosan üdvözölték volna, a bankok azonban aligha, mert végül alacsonyabb hitelkamatokat jelentettek volna.

Miért nem akarta ezt az MNB?

Az MNB szerint mindez teljes tévút. A jegybank vezetői úgy tartják, a BUBOR egy piaci, jól átlátható, az aktuális gazdasági folyamatokat követő kamatszint. Ezzel szemben a DKJ-hozamot a jegybank sokkal kevésbé tudja befolyásolni, és az állam is csak közvetetten, például azzal, hogy több vagy kevesebb kincstárjegyet kínál az ügyfeleknek.

Emellett a DKJ-piacon mindenféle speciális keresleti oldali tényezők is komoly hatással vannak. A piac maga is büntetné azt a bizonytalanságot, amit az ilyen ad hoc változtatás jelentene (például úgy, hogy akkor a kamatfelárakat növelnék a bankok).

Az MNB, ha az ő véleményét támasztja alá, rögtön jobban becsüli a hitelminősítőket is, a jegybanki ellentanulmány szerzői arra is utaltak, hogy a Standard and Poor’s is negatívan reagált, jelezve, hogy az ilyen lépések akár az ország hitelminősítését is veszélyeztethetik.

Most azért nagyon fontos, hogy az S&P mit gondol, mert a befektetési kategória alján vagyunk. Ha az S&P leminősítette volna Magyarországot egy ilyen intézkedés hatására, akkor nem lett volna jó az egyenleg, mert a bóvli megemelte volna a kamatfelárat. Ha tippelnünk kéne, ezt értette meg a kormány, talán maga az NGM is belátta, végül ezért engedett a javaslatából.

Fontos jegybanki érv volt emellett, hogy a referenciakamat módosításával a bankok érdekeltté válnának abban, hogy a DKJ-hozamok magasabban alakuljanak. Márpedig a nem túl likvid piacon a bankok képesek a hozamokat befolyásolni, például shortügyletekkel, ami az állam finanszírozását drágítaná. Váratlan sokkhelyzetekben pedig több csapás érné a gazdaságot egyszerre, hiszen amikor kritikusabb időszakban az ÁKK-nak több likviditásra van szüksége, akkor nő a hozam, és akkor nő a hitelt felvevő ügyfelek törlesztőterhe is.

A hitelfelvevők a várható jövőbeli kamatcsökkentések pozitív hatásaiból sokkal kevésbé részesülnének. Ha pedig a bankok most azért emelnek kamatfelárat, hogy ne járjanak rosszabbul, akkor a magas kamatfelár rögzülhet, még akkor is, amikor a BUBOR és a DKJ-hozam már egy szinten van.

Végül a 2023-ban rendkívül nyereséges bankok szempontrendszerére is vessünk egy pillantást! Őket a Magyar Bankszövetség képviselte az elinduló egyeztetéseken. Amikor majd a sok százmilliárdos összesített tavalyi profitról egyedi számokat látunk, vélhetően kevesen fogják azt gondolni, hogy nem lenne jó abból a pénzből többet az ügyfeleknél hagyni és növekedést generálni. Ugyanakkor itt az is fontos, hogy egyáltalán miért különbözik a BUBOR és a DKJ hozama? Hát, éppen azért, mert maga az állam beterelt egy csomó keresletet az állampapírpiacra.

A bankok oldaláról viszont mindig megnehezíti az üzletet, ha jön egy nem várt szabályozás, amit le kell fedni informatikai munkával, illetve ami pluszkockázatot jelent. Jogilag is kemény történet, hogy az élő szerződésekbe is belenyúlna egy szabály. Mindenesetre az sem lett volna kizárt, hogy ebből a potenciális intézkedésből jogi eljárások is lettek volna, igaz, a magyar bankok túlságosan nem szoktak bajuszt akasztani az állammal.

Sándorfi Balázs is felvetette, hogy egyáltalán miképpen lehetett volna egy ilyet bevezetni, vagyis miképpen lehetett volna felülről belenyúlni a meglevő szerződésekbe. Igaz, ilyenre már volt példa, a devizahitelek forintosításánál vagy bizonyos energiakereskedelmi szerződéseknél.

Mindenki örül, kivéve az adósokat

A végül elfogadott kompromisszumra azt lehet mondani, hogy mindenki boldog lehet vele, kivéve a lakossági adósokat. Maradt a BUBOR referenciakamatnak, de a bankok egy időre lemondtak a kamatfelárról.

Az MNB megőrizte szakmai tekintélyét, visszaverte a BUBOR leváltására tett kísérletet. Az NGM javaslata ugyan nem lett sikeres, de már pusztán a fenyegető javaslat elég volt arra, hogy a bankok mérsékeljék magukat, és lemondjanak egy időre a vállalati változó kamatozású hitelek kamatfeláráról, vagyis tényleg olcsóbbak lesznek ezek a hitelek. A bankok pedig kaptak egy fenyegetést, felmerülhetett számukra a már folyósított hiteleik átárazása is, ezt megúszták, némi önkéntes felajánlással a legrosszabbat megúszták.

Azoknak, akik a vita kapcsán abban reménykedtek, hogy a saját hiteleikre alacsonyabb kamatot kell majd fizetniük a kamatstop kivezetése után, na, nekik csalódniuk kellett. De itt nagyon fontos azt hangsúlyozni, hogy nem muszáj állami segítségre várniuk, saját kezükbe vehetik a sorsukat.