Miért váltanák vissza lejárat előtt az állampapírokat? – a négy legfontosabb gondolat az ÁKK-vezérrel készült interjúnkból

2024. január 23. – 07:02

Miért váltanák vissza lejárat előtt az állampapírokat? – a négy legfontosabb gondolat az ÁKK-vezérrel készült interjúnkból
Kurali Zoltán – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Interjút készítettünk Kurali Zoltánnal, a költségvetés finanszírozásáért felelős Államadósság-kezelő Központ vezérigazgatójával. Akit érdekelnek az állampapírok, annak mindenképpen érdemes elolvasnia a teljes interjút, akinek erre nincs ideje, annak összefoglaltuk a négy legfontosabb gondolatot.

Arról, hogy sokan a lejárat előtt visszaváltanák az állampapírokat

„Tényleg nem látjuk azt, hogy miért lenne probléma, hogy a befektetők az aktuális érték 99 százalékán eladhatják a befektetésüket. Az inflációkövető állampapírok az alacsonyabb infláció felett is fizetnek prémiumot, a piacon elérhető alternatív befektetési lehetőségek pedig általában az inflációt követik. Tehát az alacsony infláció mellett a többi befektetési lehetőség is nagyjából ugyanolyan, vagy még rosszabb lesz, mint az inflációkövető állampapír.”

Hibáztak-e, hogy ennyi inflációkövető állampapírt bocsátottak ki

„Magas kamatok és infláció idején kézenfekvő alternatíva a diszkontkincstárjegy lett volna. Ezzel viszont két probléma is van. Egyrészt meg tudják vásárolni intézményi szereplők is, illetve a külföldiek, márpedig mi elsősorban a lakosságnak szerettünk volna magas kamatokat kínálni. Másrészt ezek a papírok 3, 6, vagy 12 hónap után lejárnak, ilyenkor pedig a befektetők egy része kiveheti a pénzét, nekünk pedig folyamatosan új befektetőket kell szereznünk. A mostani helyzetben ugye a GDP 4 százaléka az állam kamatkiadása, de ennek több mint háromnegyede az országban marad, és körülbelül fele közvetlenül a lakosságnak megy.”

Több embernek legyen állampapírja

„December végén a babakötvények nélkül majdnem 822 ezer értékpapírszámlán volt lakossági állampapír. 2023-ban több mint 60 ezerrel nőtt az ügyfélszám, tehát egyértelműen látszik, hogy van egy pozitív trend. Hosszú távú gazdaságpolitikai cél, hogy minél több embernek legyen lakossági állampapírja, hogy minél többen megtakarítsanak, amivel egy bázis képződik arra, hogy a gazdaságban legyenek belső pénzügyi források. Az ötmilliós Írországban például négymillió ilyen értékpapírszámla van, tehát szinte minden háztartásnak van valamilyen állampapír jellegű megtakarítása.”

Az állampapírok árazásáról

„Annak érdekében, hogy ösztönözzük a hosszú távú megtakarításokat, a lakossági állampapírokat tudatosan az intézményi piaci hozamszint fölé árazzuk. Megkeressük a piaci referenciákat, megnézzük, hogy az emberek ott mennyit tudnak keresni, és a lakossági állampapírokra adunk egy prémiumot ezekhez a hozamokhoz képest. A prémium nagyságát persze meghatározza a kereslet-kínálat, tehát például az, hogy mennyi megtakarításuk van az embereknek, mit preferálnak éppen, az állampapírokat ezekhez igazítjuk.”

Akit részletesebben is érdekel a téma, elolvashatja a teljes interjút ezen a linken.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!