VSquare: A BYD járműveire szabhatja a kormány az uniós elektromosautó-vásárlási támogatásokat

2024. január 11. – 20:59

Másolás

Vágólapra másolva

Egy uniós zöldenergia-projekt elektromos-autóvásárlási támogatását a kínai BYD autógyártó járműveire szabhatja a kormány, hogy így garantálja annak forgalmát – állítja a VSquare hírlevele.

Novemberben jelentette be a magyar kormány, hogy európai uniós finanszírozással 90 milliárd forintból fognak támogatást nyújtani a magyar vállalatoknak elektromos autók vásárlására, és a magyarországi töltőhálózat kiépítésére. Ehhez a pénzügyi hátteret a kormány az Unió REPowerEU projektjéből biztosítja, amelynek célja a tagállamok energiafelhasználásának a zöldítése.

Decemberben derült ki az is, hogy Szegeden fog felépülni az elektromos autókat gyártó kínai BYD első európai üzeme, miután pár héttel korábban a kínai vállalat vezetője is tárgyalt Orbán Viktorral kínai látogatása során októberben.

A VSquare által megkérdezett iparági források közül többen már régóta gyanították az üzletet a BYD és a magyar kormány között, mivel az elektromos autóvásárlási támogatásokat mintha a kínai autógyártó járműveire szabták volna. A VSquare-nek végül ezt egy korábbi magas beosztású kormánytisztviselő is megerősítette. Ezáltal Magyarország az EU-s zöldítési projekt pénzéből garantálhatná a BYD elektromos autóira a folyamatos keresletet, így segítve a kínai gyártót, hogy ne csak a magyar, de az európai piacon is megvethesse a lábát.

A BYD szegedi gyáráról itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!