Jönnek kínai munkások is Szegedre a világ egyik legnagyobb e-autó gyárával

2023. december 22. – 15:33

Jönnek kínai munkások is Szegedre a világ egyik legnagyobb e-autó gyárával
Egy munkás a BYD gyárában – Fotó: Raul Ariano / Jiangsu Information Office / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Teljes politikai konszenzus van Szegeden a BYD nevű kínai autóipari vállalat új gyárával kapcsolatban, az ehhez szükséges döntéseket egyhangúlag hozták meg – mondta az RTL Híradónak adott interjújában Botka László, a város ellenzéki polgármestere.

Bár a BYD a világ legnagyobb akkumulátorgyártó vállalata, Botka László szerint Szegeden nem lesz akkumulátorgyár és „vegyipar”. A kormánnyal végig közösen dolgoztak a sikerért, a városvezető azt az egyet sajnálja, hogy ez különlegesnek számít.

Botka szerint a kínai cég teljes gyártási kapacitása idejön, tehát nem összeszerelő üzem lesz Szegeden, hanem itt fogják gyártani a legmodernebb elektromos autókat – tette hozzá. Kivétel az akkumulátor, hangsúlyozta Botka, hozzáfűzve, hogy nem lesz semmiféle akkumulátorgyártás, semmiféle vegyipar Szegeden.

Botka László elárulta, hogy a BYD először az év elején jelent meg Szegeden, akkor más magyarországi és európai helyszíneket is megtekintettek. Áprilisra derült ki, hogy ha Magyarország lesz a befutó, akkor Szegeden épül meg a gyár.

Az ellenzéki polgármester elmondta: három dolog kellett ahhoz, hogy végül ők nyerjenek. Egyrészt az autópálya melletti 300 hektáros ipari terület, ahol majd az egység megépül, másrészt magas a szakképzés minősége, harmadrészt pedig a Szegedi Tudományegyetem.

Ez utóbbi kapcsán Botka László megjegyezte, hogy sok nem szegedi tanul a városban, akik szívesen maradnának, ha lenne munkalehetőség. Abban bízik, hogy most lesz, még ha az első időszakban érkeznek is munkások.

Egészen biztos, főleg az első időszakban érkezni fognak kínai munkavállalók is, elsősorban azért, hogy betanítsák a magyarokat – közölte Botka. Több ezer munkavállalóról és több százezer autóról van szó, szögezte le.

Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mennyi pénzből épül majd meg az új gyár, ahogy az sem, hogy mennyi állami támogatást adnak hozzá. Annyit árultak el, hogy a magyar gazdaságtörténet egyik legjelentősebb beruházása lesz, amelynek nyomán több ezer új munkahely jön létre – írtuk a kínai cégről szóló összefoglaló anyagunkban.

Ebből, és a tényből, hogy az állam csak a gyár környékének infrastruktúráját 46 milliárd forintból fejleszti, arra lehet következtetni, hogy a több százmilliárd, potenciálisan ezermilliárd forintos beruházásról van szó, a gyár pedig Magyarország egyik legnagyobb árbevételű cége lehet majd. (A korábban Magyarországon bejelentett két legnagyobb beruházás a nagyságrendileg 2500 milliárd forintos debreceni akkugyár és a 600 milliárdból megvalósuló iváncsai akkugyár.)

Egy ekkora autógyár felépülése rengeteg munkahelyet és a gazdasági fejlődési lehetőséget ad egy régiónak, nem véletlen, hogy a óriási nemzetközi verseny zajlott a BYD gyáráért. A cég német, lengyel és spanyol helyszínekben is gondolkodott, Franciaországgal sokáig tárgyaltak, végül extrém sok, 224, tárgyalási forduló után Magyarországot és Szegedet választották.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!