Mégsem adóztatja meg Bulgária a hozzánk érkező orosz gázt, fontosabb nekik Schengen

2023. december 11. – 22:20

Másolás

Vágólapra másolva

Eláll a bolgár kormány az országon keresztülhaladó gázra kivetett 20 levás tranzitdíj elképzelésétől – írja a Portfolio a bolgár sajtóra hivatkozva. Beszámolóik szerint a bolgár kormánykoalíció meghatározó politikusai többek között azzal érveltek, hogy szeretnének végre csatlakozni a schengeni övezethez, és nem örülnének, ha valaki éppen a tranzitdíj miatt vétózná meg a belépésüket.

Románia és Bulgária 2007-ben csatlakoztak az Európai Unióhoz, amivel elvileg együtt járna, hogy idővel beveszik őket a schengeni övezetbe is. Ezt azonban mostanáig különböző indokokkal mindig megvétózta a tagországok egy része, így a két országból máig határellenőrzéssel lehet bejutni az EU-ba. Bolgár politikusok szerint most már tényleg közel kerültek a csatlakozáshoz. (Hétfőn Ausztria bejelentette, hogy a légi közlekedésben bevenné Bulgáriát Schengenbe, de szárazföldön még nem.)

Legutóbb már csak Ausztria és Hollandia vétózta Bulgária felvételét az EU-ba, korábbi beszámolók szerint a bolgárok pont azért találták ki a tranzitdíjat, hogy Ausztriával kiszúrjanak, ez pedig csak járulékos veszteségként érinti Magyarországot. A bolgár tranzitdíjból számolt adóbevétel egyébként november végén kikerült a 2024-es költségvetésből, amiből már akkor lehetett arra következtetni, hogy az ország el fog állni annak alkalmazásától.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!