A Mol és Tiborcz István a Waberer’sben is társtulajdonosok lesznek

2023. december 5. – 12:26

Másolás

Vágólapra másolva

A Mol közleménye szerint a Mol-csoport és a Jellinek Dániel nevével fémjelzett Indotek Group megállapodtak arról, hogy a Mol-csoport megveszi az Indotek Group 15 százalékos, Waberer’s Csoportban fennálló tulajdonrészét. Jellineknek ennél nagyobb tulajdonhányada volt, de ő teljesen kiszáll, a maradék pakettet befektetési szolgáltató útján értékesíti.

Ezzel egyidejűleg a Mol és a Waberer’s stratégiai együttműködési megállapodást kötött, amellyel szorosabbra fűzik üzleti együttműködésüket a komplex logisztikai szolgáltatások, az alternatív üzemanyagok, az energiahatékonysági fejlesztések és a zöldenergia-átmenet területén. A Mol-csoporton belül a Mol Vagyonkezelő Kft. elnevezésű cég lesz a vevő, természetesen – ahogy az ilyenkor lenni szokott –, a tranzakció majd csak a vonatkozó engedélyek megszerzése után zárul.

A Mol közleménye emlékeztet rá, hogy a cég és a Waberer’s az elmúlt években szoros kapcsolatot alakítottak ki a komplex logisztikai szolgáltatások és az üzemanyag-értékesítés terén. Az új együttműködés során kiemelt figyelmet kap az üzemanyagok és kenőanyagok értékesítése, az alternatív üzemanyagok fejlesztése, az energiahatékonysági tudáscsere, valamint a speciális töltő- és szolgáltatópontok kialakítása is.

A Mol legújabbkori terjeszkedésének az a stratégiai mottója, hogy a cég kulcsszereplővé szeretne válni Kelet-Közép-Európa alacsony szén-dioxid-kibocsátású körforgásos gazdaságában, és alacsony karbonlábnyomú üzemanyagpiacán.

Mindez úgyis lefordítható, hogy az ország egyik legnagyobb cége folyamatosan keresi azokat a területeket, ahol a fosszilis üzemanyagok – uniós által erősen szorgalmazott – szerepcsökkenése után is talál piaci lehetőségeket. Ebbe a munkába illeszkedett bele az elmúlt években több hulladékgazdálkodási akvizíció, az egész magyar hulladékgazdálkodásban elnyert koncessziós szerep, vagy olyan megújuló fókuszú tranzakciók, mint a szarvasi biogázüzem, vagy a tőzsdén jegyzett Alteo Nyrt. részleges megvásárlása.

Utóbbi üzletben, 2022 decemberében a Mol-csoport, a Diófa Alapkezelő és az Indotek-csoport, összehangoltan eljáró felekként a Wallis Asset Management Zrt.-től vették meg a megújuló energiatermeléssel foglalkozó cég 61,6 százalékos részesedését. Mindkét társaságban mindenféle cégnév és magántőkealap felbukkan, de aligha tévedünk azzal, ha úgy fogalmazhatunk, hogy a Mol immár újabb cégben működik együtt Tiborcz Istvánnal, míg Jellinek Dániel a Waberer’sből kiszáll, de az Alteóban marad.

A Waberer’s mindenesetre nehéz éveken van túl, de a 2020-as mélyponthoz képest nagyon fellendült, mindezt a befektetők is honorálták, mert a részvény árfolyama azóta éppen megnégyszereződött. Mindez azt is garantálja, hogy Jellinek kiváló üzletet kötött, szinte biztosan nagyot kaszált a részesedésen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!