Száznegyvenkétmilliárd-ötvennyolcmillió-ötszázezer forintból működhet jövőre a közmédia

2023. november 27. – 22:14

Másolás

Vágólapra másolva

Kihirdették a hétfő esti Magyar Közlönyben a közmédia és az NMHH jövő évi költségvetését, amit még november 21-én fogadott el a parlament. Ennek megfelelően jövőre:

  • 57,75 milliárd forintból gazdálkodhat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság;
  • 554 millió forintból a Médiatanács;
  • az MTVA pedig több mint 142 milliárdból.

Ha azt gondolná, hogy ez naponta háromszáznyolcvankilencmillió-kettőszázegyezer-háromszázhetven (389 201 370) adóforintot jelent, akkor téved. 2024 ugyanis szökőév, így csak háromszáznyolcvannyolcmillió-százharminchétezer-kilencszázhetvennyolc (388 137 978) forint megy az MTVA-nak.

Az MTVA ezzel jóval többet kap, mint tavaly, amikor csak 130 milliárd forintból szolgáltathatták tartalmaikat. Ez 2010-ben egyébként még csak 64 milliárd forint volt, azóta bőven több mint a duplájára nőtt a költségvetésük. Ebből a pénzből sikerül úgy működni, hogy ma a magyarok már az ismerőseik Facebook-posztjaiban is jobban bíznak, mint a közmédiában.

Az MTVA-t vezető, hírhamisítóként elhíresült Papp Dániel egyébként havi bruttó 3,5 millió forintot keres, amin túl három- vagy hathavi fizetését is megkaphatja prémiumként.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!