A csok plusszal akár 28 négyzetméterrel nagyobb lakást lehet venni Budapesten

2023. október 30. – 11:59

Másolás

Vágólapra másolva

Több millió forinttal nagyobb értékű ingatlant vásárolhatnak a csok pluszt igénylő családok a kamattámogatás miatt, mintha ugyanazt a törlesztőt kamatplafonos, piaci alapon felvett hitelre fizetnék. Az Ingatlan.com becslése szerint a kamattámogatás így 6,2-20,5 millió forinttal értékesebb ingatlan megvásárlását teszi lehetővé. Ennek köszönhetően Budapesten átlagosan 7-28 négyzetméterrel nagyobb házat vagy lakást tudnak vásárolni a gyermeket tervező családok.

A kormány új lakástámogatási programja, a csok plusz a támogatott lakáshitelen keresztül nyújt lehetőséget arra, hogy a gyerekek vállaló családok nagyobb ingatlanba költözhessenek. A gyerekszámtól függően 15-50 millió forintos kedvezményes lakáshitel a piaci feltételekkel elérhető, 8,5 százalékos thm-plafonos kölcsönökhöz képest jóval olcsóbb.

„A vármegyeszékhelyeken a jelenlegi átlagos kínálati négyzetméterek alapján, a vállalt gyerekek számától függően 10-39, Budapesten pedig 7-28 négyzetméterrel nagyobb házban vagy lakásban gondolkodhatnak a házaspárok a kedvezményes lakáshitel kamattámogatásának köszönhetően. Egy gyerek esetében legalább félszobás bővülést jelenthet, kettő és három gyereknél pedig több szobával lehet tágasabb a kiválasztott ingatlan, ha a család csok pluszt igényel a kamatplafonos piaci hitel helyett” – mondta Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

A Duna Pearl néven létesült lakópark és szálloda részlete a főváros XIII. kerületében – Fotó: Balaton József / MTVA Bizományosi / MTI
A Duna Pearl néven létesült lakópark és szálloda részlete a főváros XIII. kerületében – Fotó: Balaton József / MTVA Bizományosi / MTI

Budapesten, például a XV. és XVI. kerületben egy vállalt gyerek esetében 8 négyzetméterrel, kettő vagy három gyereknél pedig 16-28 négyzetméterrel nagyobb házban gondolkodhatnak a csok pluszra jogosult családok. A legkeresettebb városrészek lakásárait nézve az látszik, hogy a XI. és XIII. kerületben a kedvezményes lakáshitelből adódó többlet 6-22 extra négyzetméterre lehet elég.

Debrecenben, Győrben és Székesfehérváron a gyerekszámtól függően 8-34 plusz négyzetméter jöhet ki a lakáshitelen elérhető megtakarítással. Szegeden vagy Pécsen 9-42 négyzetméterről lehet szó, Salgótarjánban, Miskolcon és Békéscsabán viszont 15-90 négyzetméterrel nagyobb ingatlanba is lehetne költözni.

A csok pluszt hangsúlyozottan csak új gyerekekre lehet igényelni, a meglévők csak annyiban számítanak, hogy amennyiben a család most venne fel csok pluszt, és már van egy gyerekük, akkor a két gyerekhez tartozó 30 millió forintos összegű támogatott hitelre jogosultak lesznek, és a gyerek megszületésekor a 10 millió forintos hitelelengedést is kérhetik. A csok plusz részleteiről ebben a cikkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!